Kiugró siker a Darwin gálán!

Május 25, Fülöp szigetek
Egy Manila felé tartó repülőt próbált eltéríteni egy utas. A kapitány meggyőzte őt, hogy az üzemanyag alacsony állása miatt mégis jobb ha folytatják az utat. Ekkor szépen körberabolta az utasokat (kb 25ezer dollár értéket sikerült összeszednie), majd megpróbálta elhagyni a gépet 6500 láb magasságban (több mint 2 km). A nagy szélben ez nehezen ment, de egy segítőkész stewardess kilökte. Az amatőr terrorista házikészítésű, tesztetlen ejtőernyője azonban nem nyílt ki. Amikor megtalálták a holttestet csak a két alkarja ért ki a földből, olyan erővel csapódott be.

Lopni kényszerült, Darwin büszke lenne rá!

Komoly esélyes volt az 1995-ös Darwin-díjra az a St. Louise-i bolti tolvaj, aki úgy akart kolbászt lopni egy boltból, hogy egy darabban lenyelte a torkába. Kihúznia azonban már nem sikerült, és mire a mentősöknek sikerült eltávolítaniuk a csaknem húsz centis kolbászt a torkából, már késő volt.

ATM

Két belga bankrabló egy ATM-et akart kifosztani robbantásos módszerrel. Azonban hülyeségük miatt nemcsak a kiszemelt széfet robbantották fel, hanem az egész bankot, így önmagukkal is végeztek (ugyanis picit túlméretezték a robbanószer mennyiségét). A rendőrök egyiküket ugyan élve találták, és kórházba szállíttatták, ám hamarosan belehalt fejsérüléseibe a férfi. Társáról előbb azt hitték a rendőrök, hogy meglépett, ám később előkerült holtteste a törmelék alól. Az eset Darwin díjat érdemel.

Sietősen

2001 május 30, Oregon - Egy Ismael nevű férfi balesetet szenvedett, melynek kövtkeztében egy 7500 volt-os elektromos kábel a teherautója tetejére zuhant. Mivel sietős dolga lehetett, metszőollót ragadott, és azzal kezdte nyirbálni a kábelt. Füstölgő maradványaira nem sokkal később találtak rá, Darwin díját örökösei vették át.

Halálos víz

2001 február 16, Florida - A 32 éves Karla véletlenül egy mély, vízzel teli csatornába vezette autóját és ott megfulladt. Könnyen túlélhette volna ezt a kis balesetet, amennyiben hajlandó hallgatni a vészhelyzeti operátorra, aki az autó ablakának óvatos letekerésére utasította. Ám Karla pánikba esett, és így üvöltött: "Az összes víz be fog zúdulni!".
Ha valaki, valaha hasonló helyzetben találná magát, érdemes követnie a jótanácsot, mivel ez egyetlen esélye a túlélésre. Ugyanis ha az autót már teljesen ellepte a víz, a nyomás miatt nem lehet kinyitni az ajtót, az ablakon keresztüli menekülés az egyetlen megoldás.

Darwin, ez állati!

Az állatvédők bizonyára kárörvendően hallják annak a kaliforniai vadásznak az esetét, aki lelőtte a felette lévő sziklán álló szarvast. Az pedig pont ráesett és agyonütötte, bosszút állva "gyilkosán".

Címkék