Választás

Egy férfi szeretett volna megházasodni, de minel három lány is tetszett neki, szüksége volt egy módszerre, amivel eldönthette, hogy melyikük lesz az ideális számára. Így aztán mindhármuknak adott ezer-ezer dollárt, és figyelte, hogy mi lesz a reakciójuk. Az első lány fodrászhoz, kozmetikushoz ment, a többit pedig szépítőszerekre, ruhákra költötte, majd azt mondta: "Lám, mennyire szeretlek, azt akartam, hogy a lehető legszebbnek láss engem".
A második horgászfelszerelést, nagy színes TV-t, videót, és egy teljes hónapra elegendő sörkészletet vásárolt, mondván: "Nagyon szeretlek, és azt szeretném, hogy Te a lehető legjobban érezd magad".
A harmadik befektette a tőzsdén a maga ezer dollárját, részvényeket adott és vett, opciós meg egyéb határidős ügyleteket kötött, és megsokszorozta az eredeti összeget: "A pénzt a közös jövőnk megalapozására fordítjuk majd, és hosszú, boldog házasságunk lesz".
Emberünket teljesen lenyűgözték a lányok, és csak nagyon nehezen tudott választani közülük. Végül, hosszas
gondolkodás és elemzés után azt a lányt választotta, amelyiknek legnagyobb volt a melle.

Horgászás

A plébános és párttitkár egymás mellett horgásznak, annak ellenére, hogy nem szeretik egymást. A plébános rengeteg halat fog, míg a párttitkár egyet sem.
Gondolkodik a párttitkár, hogy csak meg kellene szólítani a plébánost.
- Te Plébános Úr! Hogy lehet az, hogy Te rengeteg halat fogsz én pedig egyet sem?
Nagyon örül a plébános, hogy a falu első embere szóba állt vele, és lelkesen elkezd mesélni. Tudod Pártitkár! Én a csali mellé egy p***iszőrt teszek, és erre jönnek a halak.
Erre a párttitkár fut rögtön haza. Otthon a felesége éppen felmos, mire benyúl hátulról a szoknyája alá, és kitép egy csomó szőrt.
Mire az asszony:
- Plébános Úr! Már megint horgászni tetszik menni?

Horgász

A horgászszezon kezdete előtt a folyó mellett találkozik két férfi. Az egyiknél horgászbot, háló, és egyéb felszerelés van. Megkérdezi a másik férfi:
- Na, volt szerencséje?
- Szerencse? Képzelje, úgy haraptak a halak, hogy egy óra alatt vagy 10-et fogtam ki!
- Igen? És tudja ki vagyok én?
- Nem.
- Én vagyok az új halőr!
- Aha. És azt tudja, én ki vagyok?
- Nem, ki maga?
- Én vagyok a környék leghazudósabb embere.

Címkék