Válás
Két barátnő beszélget:
- Hallottad, hogy a Józsi meg a Kati válnak?
- Ne viccelj! Pedig ők aztán összeillő pár voltak, sok volt bennük a közös!
- Pont ez volt a baj. Kiderült, hogy mindketten a nőket szeretik.
Két barátnő beszélget:
- Hallottad, hogy a Józsi meg a Kati válnak?
- Ne viccelj! Pedig ők aztán összeillő pár voltak, sok volt bennük a közös!
- Pont ez volt a baj. Kiderült, hogy mindketten a nőket szeretik.
Kislány, az anyjához:
- Mama, ha nagy leszek és férjhez megyek, olyan lesz a férjem, mint a papa?
- Igen, kislányom.
- És, ha nem megyek férhez, olyan leszek, mint Elvira néni?
- Igen.
- Mondhatom szépek a kilátásaim...
A férjem fotós, esküvőkön is szokott fényképezni. Az üzlet fellendítése céljából ellátogattunk az "Esküvő" szakkiállításra. Az egyik standnál megálltunk nézelődni, mikor megszólított egy hölgy:
- Mikor lesz az esküvőjük? - érdeklődött.
- Már tíz éve házasok vagyunk. - feleltem.
- Nahát! - mondta csodálkozva - Pedig olyan boldognak látszanak.
Kovácsék kiránduláson vannak, éppen egy régi várat néznek meg. Az idegenvezető így mutatja be a helyet:
- És ebben a várudvarban égették meg az utolsó boszorkányt!
Kovács ránéz a feleségére, és halkan megjegyzi:
- Hát ez sajnos nem igaz!
- Fogadni mernék, hogy kétszer is meggondolod, mielőtt magára hagyod a feleségedet éjszakára. - mondja egy férfi a barátjának.
- Igen, először azon gondolkozom, hogy mit mondjak, hová megyek, aztán meg azon, hogy miért nem jöhet velem.
A férfi hazaérkezik és feldúltan kezdi mesélni, mit hallott a hivatalban:
- Képzeld, a kollégám tegnap gyanútlanul hazament és ott találta a feleségét egy idegen férfival az ágyban. Annyira felizgatta a dolog, hogy ott a helyszínen meghalt. Tudod, a szerencsétlennek már kétszer volt infarktusa.
- Még az a szerencse, hogy te nem vagy szívbeteg! - nyugtatja férjét az asszony.