Nem is gondoltam volna!
- Mond Ádám, miért esett el Zoli mikor vccet mondtál neki?
- Mert bedölt a hülyeségemnek!
- Mond Ádám, miért esett el Zoli mikor vccet mondtál neki?
- Mert bedölt a hülyeségemnek!
Eleinte a kevés alvásra és a sok stresszre fogtam, de most megleltem az igazi okát! Azért vagyok fáradt, mert túl sokat dolgozom. 10 millió lakosa van az országnak, ebből három és fél millió nyugdíjas, ami azt jelenti, hogy a maradék hat és fél milliónak kell megcsinálni az összes munkát. Hétszázezren tanulnak, ami azt jelenti, hogy a maradék 5.8 millió emberre marad az összes munka. A dolgozókból nyolcszázezren a kormánynak dolgoznak, ami azt jelenti, hogy a maradék 5 milliónak kell megcsinálnia mindent. Fél millió embert alkalmaz a katonaság, ami azt jelenti, hogy maradt 4.5 millió ember, akikre az összes munka hárul. Vegyük azt az összes embert, aki a Parlamentben, polgármesteri hivatalokban, állami támogatású intézményekben dolgozik, s megkapjuk azt a maradék másfél millió embert, akikre a tényleges munka elvégzése esik. Egy adott pillanatban háromszázezer ember fekszik kórházban, van táppénzen, hozzájuk jön a fél millió munkanélküli, s máris megkapjuk azt a valódi embermennyiséget, ami pontosan hétszázezer embert jelent - no, hát ennyinek kell elvégeznie minden munkát. Ja, most olvastam a legújabb statisztikákat : jelenleg 699 998 ember van börtönben, ami azt jelenti, hogy mindössze két emberre maradt minden munka - rád és rám.
Márpedig te, barátom, éppen a számítógéped előtt ülsz és hülye vicceket olvasol...
- Ügyfél: Pár órája az a problémám, hogy nem csörög a telefonom, amikor hívnak.
- Hotline: Valószínűleg bekapcsolta a néma üzemmódot. Lát a kijelzőn aláhúzott hangjegyet?
- Ügyfél: Igen, de nekem nem ez a gondom, hanem amit már mondtam.
- Hotline: De az lesz a probléma. Próbálja meg a telefon bal oldalán lévő gombot hosszan nyomni, így kikapcsolja a néma üzemmódot...
- Ügyfél: Jó-jó, ezt már próbáltam, higgye el nem vagyok hülye, értek annyira a telefonhoz...
- Hotline: Értem. Akkor legyen szíves megnyomni azt a gombot, amin egy kis piros telefon van...
- Ügyfél: Most így beszélgetés közben?
- Hotline: igen.
- Ügyfél: Rendben... (megszakadt)
Az igazgató, egy hivatalos levéllel a kezében, odalép a titkárnőjéhez:
- Nézze, Manci, most vettem észre, hogy már évek óta a kétszer annyi bélyeget ragasztunk a leveleinkre, mint kellene.
- Tényleg! - kap a fejéhez a titkárnő. - Hogy mekkora hülyék vagyunk!
Süket ember az állatkertben az akvárium előtt sokáig nézegeti a halakat. Egyszer csak megszólal:
- A tiedét, te hülye ponty!
A Kultuszminisztérium kiadja irányelvét, hogy az oktatást sokkal
praktikusabban, sokkal életszerűbben kell alakítani. A tanítónő:
- Gyerekek, ma a telefonálásról lesz szó. Bekapcsolom a
hangszórót és felhívok egy tetszőleges számot.
- Itt Horváth-lakás.
- Kívánok, szeretnék Zolikával beszélni.
- Bocsánat asszonyom, de nekünk nincs Zolikánk. Valószínűleg egy
hibás számot tetszett felhívni. Kezét csókolom!
- Látjátok gyerekek, így viselkedik egy jól nevelt, udvarias ember
az alapfokon.
A tanítónő felhívja ugyanazt a számot:
- Itt Horváth-lakás.
- Kívánok, szeretnék Zolikával beszélni.
- Hát kérem, maga engem az előbb hívott fel. Még egyszer: itt
nincs egyetlen egy Zolika sem! Megértette?
- Hallottátok, hogy reagál egy ember a második fokon. Most jön
a legmagasabb fok.
A tanító néni felhívja ugyanazt a számot:
- Itt Horváth-lakás.
- Kívánok, szeretnék Zolikával beszélni.
- Már megint te vagy, te hülye k*rva! Menjél vissza a jó k*rva
anyádba, ahonnan jöttél! Vagy gyagya vagy, vagy te engem akarsz!
- Gyerekek, ez a felizgatottság legmagasabb foka.
Egy vöröshajú gyerek jelentkezik az utolsó sorból:
- Tanító néni, szerintem még ennél is van egy magasabb fokozat!
- Mutasd meg, Jenőke.
A gyerek felhívja ugyanazt a számot:
- Itt Horváth-lakás.
- Itt Zolika, volt valami hívás a számomra?