-
ViccFaktor »
-
Katona viccek 180. oldal
A rendőr lemeszel egy kb. kétszázzal száguldozó autóst.
— Hová ilyen sietősen?
— Ne is kérdezze biztos úr! Most lőttem le az anyósomat, itt a hullája a csomagtartóban. A csőre töltött pisztolyt még nem volt időm eldobni, itt van a kesztyűtartóban.
A rendőr döbbenten előrántja a pisztolyát s a sofőrre fogja, a másik kezével meg rádión sürgős segítséget kér.
Megjön az erősítés.
— Mire volt a nagy riadó, őrmester?
— Hadnagy úr, jelentem, ennek az egyénnek ott az anyósa lelőve a csomagtartóban, a pisztoly meg a kesztyűtartóban!
Átvizsgálják a kocsit, se hulla, se pisztoly, semmi különöset nem találnak. Egyszer csak megszólal a sofőr:
— Fogadjunk, most még azt is rám fogja majd, hogy kétszázzal száguldozok!
A Pentagon elhatározza, hogy három magas rangú és hőstettekben nem szűkölködő tábornokát kitünteti. Ezúttal nem egyszerűen egy újabb éremmel, hanem pénzzel kívánják elismerni érdemeiket.
Össze is hívják a három, nagy tiszteletben álló tábornokot, majd közlik velük, hogy le fogják mérni a két szabadon választott testrészük közti távolságot.
Minden egyes méterért 100 ezer dollár jutalmat kapnak.
Az első tábornok széttárja karjait és a bal kezének ujjaitól a jobbig lemérik a távolságot.
Végül az 180 ezer dollárral elégedetten távozik.
A második tábornok a lábujjától a feje búbjáig méreti le magát és 190 ezer dollárral hagyja el boldogan a vizsgálótermet.
A harmadik közli, hogy neki a péniszétől a talpáig végezzék el a mérést. Nagy kacaj kíséri a bejelentést és megpróbálják lebeszélni, mondván hogy kívánhat nagyobbat is, de ő hajthatatlan. Végül a mérést végző megkéri, hogy tolja le a nadrágját.
Mikor nem találja azt a bizonyos testrészt meglepetten felkiált:
- De, hát ez meg hol a fenébe van?
Mire a tábornok nyugodtan:
- Vietnámban...
A kikötő-parancsnokság rádióadóján egy izgatott hang:
- Halló! Kikötő-parancsnokság?
- Igen!
- Egy kérdés: a Viktória torpedóromboló vagy tengeralattjáró?
- Torpedóromboló.
- b***zus. Akkor süllyedünk.
Második világháború: a szövetséges csapatok éppen kitörni készülnek a lövészárkukból. A parancsnok lelkesítő szónoklatot mond nekik:
- Katonák! Hamarosan támadást intézünk a nácik ellen! Gondoljanak arra, hogy ott, kint az ellenségeik vannak! Azok, akik minden nyomorúságuk okzói! Azok, akik az elpusztításukra törekednek, akik meg akarják gyilkolni Önöket minden áldott nap!
Az egyik katona közbeszól:
- Úristen! Csak nem azt mondja, hogy a szakácsunk a németeknek dolgozik?
Eredeti helyesírással és fogalmazással gyerekdolgozatokból!!
Mi a zsigerzacskó? Az a rész a csigának, amibe a beleit tartja. A zsigerzacskó ara való hogy abba szarjon a csiga és a csigaház alatt jön ki.
Miért van Gárdonyi Géza sírjára az írva, hogy "Csak a teste" Mert a fejét levágták a törökök.
Sorold fel a páros ujjú patásokat! Sertés, disznó, malac, mangalica
Kik voltak a vándor énekesek? Nevezzetek meg egyet közülük! Kodály Zoltán.
Sorold fel a vízpart növényeit! Vízi tündér.
Jellemezd a vidrát! Teste: formás.
Mi az ősföld? Ahol barna emberek és asszonyok laknak, és mindegyik feketehajú.
Melyek hazánk természetes életközösségei? Magyar, német, finn.
Jellemezd röviden kedvenc hősödet utazókról, felfedezőkről olvasott könyv alapján! Nekem Jean-Claude van Damme, mert bátran viselkedik és jó a mozgása.
Mi a humusz? Elpuszlott állat.
Ismerd fel rajzról az állatokat! Pézsmapocsék Mocsári patkány
Írj magyarországi halakat! Potty, pngy, jégér, szálszalóka, légy, gólya
Milyen betegséget lehet kapni a parlagfűtől? Energiát.
Az oroszlán jellemzése. hangja: vastag, kitörő látása: gonosz
A cápa jellemzése: Embert nem eszik, de nem lehet benne bízni.
Milyen tápanyagokat ismersz? Sósav, színsav.
Harmadikosak a csapadékképződésről: Ha a hideg levegő összeütközik a meleg levegővel abból lehelet lesz. Ha hajnalban kimegyünk, vizes lesz a papucsunk. A hódara káros, mert feldönti a kocsikat. Csapadékfajta: lisztharmat.
A baktériumokról: Van mikroszkópikus ami kicsit nagyobb, mint ami mikroszkóppal látható.
A középkorú lovagok a lovagi tornákon mindig egy hölgyet tűztek maguk elé.
A nemzetiségi iskolákba több ajkú diákok járnak.
Nyáron nő a kalapos gomba, télen a kucsmagomba.
Villon fő műve az Ótestamentum.
A görög ábécé kezdete: alfa, béta, céda...
II. József, a vaskalapos király Mária és Terézia fia volt.
A fecske egy költöző madár, olyan mint a gólya, csak sokkal kisebb és nem hasonlit rá.
Barbarosa seregében kitört a pestis, amely elől maga a császár is csak álruhában tudott menekülni. Az éhenhalt sereg kitakarodott az országból.
A harangvirág a bimbambuszok családjába tartozik.
A végek vitézei többnyire nem éltek haláluk napjáig, mert már korábban elestek.
Shakespeare vig nőkkel élt Windsorban és tévedesből vigjátékokat irt.
Zrinyit a bécsi kamarilla által felbérelt ólmozott vadkan ölte meg.
Az őserdő olyan terület, ahova emberi kéz még nem tette be lábát.
A zsidó egyházi zene legismertebb tekintélye Palesztina volt.
Kolombusz háromszor indult útnak, bár a második útján meghalt.
Szulimant a szigeti ostromnal megölték, ezért egyelőre felhagyott azzal a szándékával, hogy Magyarországot meghóditsa
Ady Boncza Bertalant vette feleségül.
Bombay éghajlata olyan egészségtelen, hogy lakosai máshol laknak.
A Toldi olyan mű, amelyben a főhőst feldolgozzák.
A kőolajat kövekből sajtolták.
Eötvös József többek között Budán született.
A XVIII. századi főurak palotakertjei tele voltak szépen nyirt szökőkutakkal.
Anonymus III. Béla névtelen jegyese volt.
Bibliát Guttenberg találta fel.
A kutatók az őshazában megtalálták az ősmagyarok hátrahagyott részeit.
Akkor itt van egy c sebességgel mozgó ember... (gy.k. c = fénysebesség)
A Magna Charta Libertatum kimondta, hogy ugyanazért a bűnért senkit nem lehet kétszer megölni.
Egyiptom őslakói a múmiák.
Julius Ceasart a márciusi Idusok ölték meg.
És akkor a költő megírta Szundi két apródja cimű versét.
Az őrmester kiküldi a cigány újoncot az épületből, hogy nézze meg, megjött-e a tábornok. A cigány kimegy, visszajön és jelenti, hogy senkit sem látott.Pár perc múlva újra kiküldi az őrmester, hogy nézze meg, megérkezett-e már a tábornok. A cigány kimegy, lát egy embert közeledni:
- Hé, haver! Nem te vagy a tábornok?
- De igen, én ? feleli az döbbenten.
- Hát, pajtás nem szeretnék most a bőrödben lenni! Az őrmester úr már kétszer is keresett.