Béla keményen dolgozik a munkahelyén, esténként kikapcsolódásként a helyi tekeklubban vagy a kosárlabdapályán múlatja az időt.
A felesége megsajnálja, hogy így agyonhajszolja magát, ezért születésnapjára elviszi egy sztriptíz-bárba. A kidobó üdvözli őket az ajtóban:
- Szevasz, Béla! Hogy, s mint, Öregfiú?
A felesége zavarba jön, és megkérdezi, járt-e már itt azelőtt.
- Á, dehogy - válaszolja - a teke klubból ismerem.
Ahogy leülnek, odajön a pincérnő, és kérdi, hogy hozhatja-e a szokásos Amsteljét. A feleség most már kifejezetten zavarba jön:
- Nekem úgy tűnik, sűrűn jársz ide, hogy a pincérnő ilyen jól tudja, mit iszol.
- Á, dehogy - válaszolja - a női kosárcsapatban játszik, néha együtt edzünk.
Erre odajön az egyik meztelen táncos-lány, és átöleli Bélát:
- Szia, Béluci! Ellejthetem a szokásos kis táncot az asztalodon?
Erre a feleség hisztérikusan felkapja a retiküljét, és kirohan.
Béla utánaszalad, és látja, hogy épp egy taxiba száll be az asszony. Gyorsan utoléri, és még pont beslisszan a hátsó ülésre az asszony mellé. Erre az asszony elkezd éktelenül visítani és rúgkapálni. A taxis hátrafordul, és odaveti:
- Bélám, te állandóan ilyen harcias kis k***ákat fogsz ki magadnak?
Kedves anya és apa!
Jól vagyok, remélem, ti is. Mondjátok el Walt bátyámnak, meg Elmer bátyámnak, hogy a Tengerészgyalogság mérföldekkel jobb, mint az öreg Minch-nek dolgozni. Mondjátok meg nekik, hogy csatlakozzanak, amilyen gyorsan csak tudnak, mielőtt minden hely betelik.
Kicsit ideges voltam eleinte, mert ágyban kellett maradni egészen reggel 6-ig, de már túl vagyok rajta és tetszik, hogy tovább alhatok, mint szoktam.
Mondjátok meg Waltnak és Elmernek, hogy amit reggeli előtt tenni kell, az nem több, mint rendbe rakni az ágyat, meg kifényesíteni pár dolgot. Nem kell moslékot adni a disznóknak, takarmányt behordani, darát keverni, fát hasogatni, tüzet rakni. Gyakorlatilag semmit se kell csinálni.
Borotválkozni azt kell, de az se túl rossz, mert van melegvíz.
A reggeli bőviben van olyanoknak, mint gyümölcslé, gabonapehely, tojás, szalonna, stb., de elég gyenge a normális kaját tekintve, mint pl. krumpli, sonka, sültoldalas, steak, sült padlizsán, sütemény. De mondjátok meg Waltnak és Elmernek, hogy le lehet ülni két városi fiú közé, mivel azok csak kávén élnek. Az ő kajájukkal, meg a sajátunkkal aztán már ki lehet bírni délig, mert akkor újra enni adnak.
Nem csoda, hogy ezek a városi fiúk nem sokat bírnak gyalogolni. Naponta kimegyünk "erőltetett menetre", ami az őrmesterünk szerint hosszú gyaloglás, hogy megkeményítsen bennünket. Ha úgy gondolja, ám legyen, nem az én dolgom, hogy mást mondjak, de ezek az "erőltetett menetek" kb. olyan hosszúak, mint a postaládánk a farmtól. Aztán persze a városi fiúknak feltöri a bakancs a lábát, és mind teherautón megyünk vissza a laktanyába.
A vidék szép errefelé, de félelmetesen lapos. Az őrmester egyébként olyan, mint a tanár az iskolában, állandóan kötözködik. A százados olyan, mint az iskolaigazgató. Az őrnagyok és ezredesek csak mászkálnak erre-arra és ráncolják a homlokukat. Egyáltalán nem zavarnak senkit.
A következőtől biztosan halálra röhögi magát Walt és Elmer bátyám:
Elkezdtem kapni a kitüntetéseket a lövészeteken, fogalmam sincs, hogy miért. A célpont közepe majdnem akkora mint egy mókus feje, és nem mozog. Ráadásul vissza sem lő, mint nálunk a Higget fiúk. Csak kényelmesen feküdni kell, és eltalálni a fekete kört. Még csak nem is nekünk kell betölteni a töltényeket: kapjuk dobozszám.
Aztán itt van ez közelharc gyakorlatnak nevezett dolog. Birkózni kell a városi fiúkkal. Nagyon vigyáznom kell velük, mert igen könnyen törnek. Ez egyáltalán nem olyan, mint amikor otthon az öreg bikával birkózunk. Úgy néz ki, hogy én vagyok a legjobb, kivéve Tug Jordant, aki Silver Lake-ből jött. Őt csak egyszer vertem meg. Ugyanakkor vonult be mint én, de én csak 64 kiló és 152 cm magas vagyok, ő meg 136 kiló és 190 cm.
Bárhogy is, mondjátok el Waltnak és Elmernek, hogy siessenek és jöjjenek, mielőtt más fickók megneszelik ezt a jó helyet!
Szerető lányotok, Gail
Elterjed a hír, hogy a moszkvai GUM-ba banán érkezik. Már reggel hétkor megtelik a Vörös-tér. Nyolckor kihirdetik, hogy nincs elég banán, a zsidók menjenek haza, mert nekik nem fog jutni. Tízkor hazaküldik az egyedülállókat, délben a pártonkívülieket, kettőkor pedig közlik, hogy csak a háborús veteránok fognak kapni. A maradék 5000 emberrel sajnálkozva közlik:
- Most, hogy egymás között vagyunk, elvtársak, elmondhatjuk, hogy sajnos, egyáltalán nincs banán.
Mire óriási ordítozás tör ki:
- Disznóság, már megint a zsidók jártak a legjobban.
