Kárbejelentő

Ez a kárbejelentő valóságos, a Hungária biztosító által vizsgált kárügyek irataiból származik. A “Baleset oka” rubrikában az alábbi szöveg olvasható:Az esemény részletes leírása:
Sötét volt már, baljósan zúgtak az útmenti jegenyék. A széltépte felhők már-már feladni látszottak harcukat a Hold ellen, ám az égitest győzedelmeskedett. Hideg fény szórta be ezüstjével a csalitos settenkedő vadjait, az árokban lassan varasbékák kuruttyolták esti imájukat. Na, ekkor ütöttük el a motorost. Balra akartunk elkanyarodni, de meggondoltuk magunkat, mondván ott se lesz jobb. A motoros szegény bedőlt balra villogó indexünknek, ám mi visszakanyarodtunkban rajtaütöttünk, ő pedig az árokban hengerbucskázott, szegény. A békáknak torkára fagyott a kurutty!Véleménye szerint a baleset bekövetkezésének mi volt az oka, azért kitehető felelőssé?:
Az autó vezetőjének pillanatnyi kihagyása, a szerencsétlen körülmények és a világ általános nyomorúsága. Mindig az ártatlanok szívják meg, mindig.Egyéb közlendők:
Az előadás, melynek megtekintésére Nyíregyházára igyekeztünk (Csehov: 3 nővér) nézhetetlen volt. A II. felvonásra értünk oda. A III. felvonás alatt már szívesen cseréltem volna a motorossal. A IV. felvonás alatt bárkivel.

Kamikáze

A második világháborúban a japán légierő parancsnoka behívja az egyik pilótájukat:
- Katona, a parancsnokság választása Önre esett. Ön lesz az első kamikáze pilóta!
- Értettem!
- Megkapja a japán légiflotta leggyorsabb gépét.
- Értettem!
- Felszáll 7000 méter magasra és az éj leple alatt megközelíti az amerikai hadihajóflottát.
- Értettem!
- Kiválasztja az amerikaiak vezérhajóját.
- Értettem!
- Aztán becélozza, és kikerülve a légvédelem lövéseit nekirepül, és a haza érdekében repülőgépének felrobbanásával megsemmisíti azt.
- Értettem!
- Katona, van kérdése?
- Igen, Uram, egy kérdésem lenne.
- Kérdezzen, katona!
- Maga teljesen meghülyült, bazzeg?

Címkék