Villamoson

A villamos kiindul a megállóból mikor is egy ember a kocsi után ered, majdnem feugrik rá de a kerekek alá esik és azok levágják az egyik kezét és lábát de ő csak ugrál a villamos után és a maradék kezével elkapja a fellépő korlátját, de megint a kerekek alatt köt ki és elveszti a másik kezét és lábát is. Hason csattogva kígyózik a szerelvény után és foggal sikerül elkapnia a lépcsőt, felhúzza magát a peronra, amikor is egy utas megkérdezi őt:
- Uram érdemes volt ilyen veszteségek árán elérnie ezt a járatot?
- IGEN! JEGYEKET BÉRLETEKET ELLENŐRZÉSRE KÉREM ELŐVENNI!!!

Hét törpe

- Ki evett a tányérkámból? - kérdezte az egyik törpe.
- Ki ivott a pohárkámból? - kérdezte a másik.
- Ki alszik az ágyacskámban? - kérdezte a harmadik.
A többi négy törpe szánakozva gondolta: "Kegyetlen dolog ez az Alzheimer-kór."

Jancsi és Juliska

Jancsi és Juliska az erdő szélén fürdenek. Mire Juliska kiszalad az anyjához, és megkérdezi tőle:
- Anya mi az Jancsi két lába között?
Az anya nem akarja felvilágosítani Juliskát és azt mondja:Kislányom az egy furulya.
Juliska egy óra múlva visszamegy, és azt mondja:
- Anya, fújtam is, szívtam is, de sehogy sem akart szólni.

Ő még élni szeretne

Három férfi utazik autóval, balesetet szenvednek, mindhárman meghalnak. Mennek a mennyországba, Szent Péter fogadja őket:
- Mielőtt eldöntenénk, hova kerüljetek, mondjátok el, mit szeretnétek, mit mondjanak az emberek a temetéseteken?
Az első válasz:
- Azt szeretném, ha az emberek azt mondanák : jó férj, jó apa, jó orvos volt.
A második:
- Én azt szeretném, ha azt mondanák, jó férj, jó apa, jó tanár volt.
A harmadik válasz:
- Én meg azt szeretném, ha azt mondanák: Nézzétek! Megmozdult!

Címkék