Egy lány a Parti Őrség vezetőjeként dolgozott. Egyszer kivitte újdonsült barátját a motorcsónakkal a tengerre. A fiú meglepődve nyugtázta, hogy milyen szép rend van a hajón, minden a helyén. Másnap a lány meghívta magához a fiút egy italra, a lakásban viszont óriási volt a rendetlenség. A fiú megkérdezte:
- Hogy lehet, hogy a hajódat olyan szépen rendben tartod, itthon viszont nem vagy túl rendszerető?
- Tudod, a lakásom nem vesz hirtelen 30 fokos fordulatokat!
Egy étteremben az egyik vendég elkezd kiabálni:
- Segítség, a fiam véletlenül lenyelt egy fém 25 centest.
Az egyik vendég felugrik, odamegy a gyerekhez, bedugja a kezét a fiú szájába, a keze félig eltűnik, majd kihúzza a pénzdarabot.
Az apa hálálkodik:
- Nagyon köszönöm, Ön talán egy parafenomén?
- Á, dehogy. Az adóhivatalban dolgozom.
- Kik lesznek a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai?
- ???
- Azok a nyomozók, akik azt mondják: NNI!!
Ha ügyfélszolgálaton dolgozom, és ma nincs egyetlen ügyem sem, amivel foglalkoznom kéne, akkor ÜGYETLEN vagyok...?
- Ha a világ egy logikus hely lenne, akkor a férfiak ülnék meg féloldalasan a lovat.
- Egyszer volt amnéziám... vagy kétszer?
- Neveld a gyereked előzékenynek és udvariasnak... és sose fog tudni besorolni a pesti forgalomban.
- Mi van akkor, ha nem léteznek költői kérdések?
- Hogyan létezhetnek egyáltalán önsegítő csoportok?
- Hova mennek az erdészek, ha el akarnak szakadni a munkájuktól és egy kis nyugalomra vágynak?
Az utasok mindig is kíváncsiak voltak a pilótafülkére, még ha nem is sokat értettek belőle. Egyszer egy nem túl eszes hölgy kívánta megtekinteni a TU-154 kezelőszerveit. Félrehúzta a fülke ajtaját takaró függönyt, és megkérdezte, bejöhet-e egy pillanatra.
- Hölgyem, annak semmi értelme - felelte neki a pilóta.
- Ó, elnézést, nem tudtam, hogy nem lehet - felelte a hölgy, és távozni akart.
- Dehogynem lehet, de csak egy pillanatra bejönni, annak semmi értelme. Belépni és kimenni? Maradjon, nézzen körül.
A nőnek leesett az ejtőernyős papírtantusz, belépett, majd nézegetni kezdte a navigátor munkahelyét és a műszerfalon a számtalan mutatót, műszert.
- És ez, ezt hogy figyelik mind? - kérdezte értetlenül.
- Ááá, nem figyeljük. Igazából ezek nem is műszerek, csak egy tapéta az üveg mögött. Látja, nem is mozdulnak a mutatók.
- Óóó, értem. Érthető, hiszen ennyi műszerre nem is lehet figyelni.
A nő ezek után az ablakon nézegetett kifelé. Odakint, mélyen alattunk, zárt felhőtakaró, s úgy nézett ki, mintha állnának. A pilóta meg is kérdezte:
- Ugye, azt akarja kérdezni, hogy mióta állunk?
- Ööö, igen, pont erre gondoltam.
- Hát olyan - ránézett az órájára - nyolc, nyolc és fél perce.
- Micsoda? - csattant fel a kapitány - Nyolc perce vesztegelünk itt? Hát ezért állítottak meg? - előrehajolt, jobbra-balra nézett, mintha keresne valamit odakint - Nyolc perc, és ezek sehol, hát mondhatom!
- Kik nincsenek sehol?
- Megállított minket a légi irányítás, mert keresztben áthalad egy másik gép, de az meg késik.
A nő arca felderült:
- Egy másik gép? Hát ezt le kell fényképezni!
Azzal kirohant a pilótafülkéből, és ujjongva mesélte a többi utasnak, hogy hamarosan egy másik gép fogja keresztezni az útjukat. Abban a pillanatban a jobb oldali ülésekről felpattantak az emberek, és tódultak a kameráikkal a bal oldali ablakokhoz. Jó nagy tülekedés lett. A kapitány erre elkezdte a gépet balra dönteni, és beleszólt a mikrofonba:
- Emberek, mit művelnek? Felborulunk!
Erre az utasok egymást taposva igyekeztek vissza a helyükre...