A gyógyszerész odaszól a segédjének:
- Kérem, legyen szíve ideadni azt az üveget, amelyikre az van írva: "Epinephrin Hydrocloricum".
A segéd ugrik, leveszi az üveget a polcról, és odanyújtja:
- De főnök, ez az üveg üres!
- A francba! - kiált fel a patikus - Valaki már megint megitta a whiskymet!
A felhasználó - rendszergazdák szóhasználatában a júzer - van.
Megkerülhetetlen, ha nem lenne, ki kellene találni, sajnos érte van a számítógép. Miután a rendszergazda reggel kiterelte a rendszereket az ólból, az esti visszaterelésig napjának nagy részét a júzer dominálja: gesztikulál, arca elszínezőik, sír, üvölt, vinnyog, káromkodik, depresszióba esik, migrénes rohamot kap vagy kiújul a keszonbetegsége. Mióta a régi szép nyálcsorgatós mainframe-idők eltűntével az igazi és kevésbé igazi buherátorok bennfentes aranykora is kimúlt, a júzerek is elszaporodtak, mint a nyulak. Kezdetben vala a mainframe, ahol a rendszerprogramozónak nevezett gazdát és a júzert néha alig választotta el több annál, hogy az előbbit kifejezetten a buherálásárt fizették, az utóbbit meg kifejezetten másért.
Ekkor még a júzernek is több tisztelet járt, felhasználónak nevezték és illendően megsüvegelték. Az aranykor természetesen a miniszámítógép beköszöntésével, az on-line korszak hajnalán kezdett leáldozni, mikor a terminálok körül hirtelen nyájas júzerek kezdtek sertepertélni.
Azóta van a gazdáknak olyan érzése, hogy a júzerek intelligenciája állandó - az is az egyik mutatóujjukba szorult - csak a számosságuk növekedett. A júzer hétfejű sárkányként füstöli be az elsőként útjába került, és szakértőnek vélt illetőt, de egy különösen autentikusnak tekintett rendszergazdára vérs**pó piócaként képes rátapadni. A szeánszok során a rendszergazda lefordítja magában a kérdést számára érthető nyelvre. A válasz - annak a reményében, hogy a kérdező gyorsan távozik - rövid, pontos, és érthető.
A baj az, hogy a júzer ilyenkor vérszemet kap, és további kérdéseket tesz fel. Ettől a rendszergazda elveszíti türelmét, és nekiáll a júzert csúnyán összezavarni. Visszakérdez, vagy a továbbra is pontos válaszokat egyre kevésbé érthető technoblablában fogalmazza meg, míg végül a júzer szájából felhangzik a megváltó "értem", majd lógó orral, lealázva és tökéletesen összezavarva elkullog.
A júzer inkább számtalan, mint számos bűnei között a legfőbenjáróbb attrocitás a rendszergazda illendő megsüvegelése helyett a "hi sysop!" megszólítási formula alkalmazása. Hasonló bűn az absztrakciós képesség hiánya, amely az "any key" kétségbeesett keresésében nyilvánul meg, de ez már tíz éve is ősi eposz volt.
Internetes berkekben ismert sztorik a lábpedálként taposott egér és a reklamáció a tönkrement csészetartó miatt (értsd: letört a CD-ROM meghajtó tálcája a kávéscsésze alatt), de keresett már júzer római számokat a billentyűzeten, akart floppyt dugni a nyomtatóba, és állította váltig tanszékvezető egyetemi tanár hogy a "telnet ludens" programja azért felejtette el a jelszavát, mert a magával citált megszeppent egyetemi hallgató megnyomott egy gombot a PC-jén.
A júzer néha hatékonyan old meg nagyon bonyolult feladatokat. Igaz, ilyenkor jobb lett volna, ha bele sem kezd, mert a kár minden egyes alkalommal hatalmas, az általa használt program gyakran üzemképtelenné válik. Ezek azok a kizárólagos alkalmak, amikor a felhasználó hajlandó elismerni, hogy csinált valamit, és a segítséget is azzal indoklással kéri, hogy képtelen visszaállítani az eredeti állapotot. Az eseménysorozat reprodukálása kilátástalan, és gyakran nem csupán irreverzibilisnek látszik a folyamat, hanem ténylegesen is az. A kevesebb mint öt perces ámokfutás gyakran félnapos rendszergazdai munkát indukál.
A felhasználónak halvány fogalma sincs róla, hogy miben rejlik a memória és a merevlemez különbözősége, és melyiket mire, és miért arra használjuk, amire. Kísérletet sem tesz a számítógép hibaüzeneteinek elolvasára, a megértésükről ennek folyományaként már beszélni is felesleges. Amikor felemeli a telefont, úgy kezdi, hogy "nem működik a számítógépem" és inkább többé, mint kevésbé indignálódott. Ez az állítás bármit takarhat (elfelejtett a hálózatba bejelentkezni, vagy megpróbálta, de nem volt sikeres, vagy csak egyszerűen nem találja a Windows-ban a keresett program ikonját, esetleg elfelejtette a monitort, nyomtatót, ad abszurdum magát a számítógépet bekapcsolni), kivéve azt, hogy nem működik a számítógép.
A felhasználó sohasem felejti el a jelszavát, nem töröl le semmit, ilyesmit csak a gép tesz. Ilyenkor egyetlen konszenzusos állítás képzelhető el: csoda történt. Felesleges megmutatni neki, hol a hiba, lévén annak a képe úgyis mindig a vakfoltra esik.
Két barátnő igyekszik a munkahelyére a villamoson. A szőke megjegyzi:
- Hogy itt mekkora tömegnyomor van!
Erre a barna:
- Érdekes, tegnap a diszkóban még atmoszférának nevezted.
Egy férfi, akit nagyon bántott a lelkiismeret, elment a templomba, hogy meggyónja bűneit. Bemegy a gyóntató székbe, és elkezdi mondani:
- Atyám, én súlyosan vétkeztem.
- Mondd csak el, fiam, hogy mit tettél, Isten majd megbocsát. – feleli a pap.
- Van egy hűséges barátnőm már három éve, de még semmi komoly dolog nem történt köztünk. Tegnap elmentem hozzájuk, de senki nem volt otthon, csak a nővére. Kettesben voltunk, beszélgetni kezdtünk, aztán…hát… lefeküdtünk egymással.
- Ez bizony hiba volt, fiam, de szerencséd, hogy meggyóntad.
- Történt még más is…A múlt héten elmentem a barátnőm munkahelyére, és senki nem volt bent az irodában, csak egy kolléganője. Vele is lefeküdtem.
- Hát ez már tényleg súlyos vétek. Ezért vezekelned kell.
- Ez még nem minden. A múlt hónapban meglátogattam a lány rokonait. Senki nem volt otthon, csak a nagynénje. Vele is lefeküdtem. Atyám…, atyám!
A férfi hirtelen észrevette, hogy a pap nincs a gyóntató székben.
- Atyám! Hová ment?
Elkezdte körbejárni a templomot, minden pad alá benézett, végül az orgona alatt találta meg a papot, meglapulva a sarokban.
- Atyám, miért bújt be oda?
- Ne haragudj, fiam, de miközben hallgattalak, rájöttem, hogy senki más nincs a templomban rajtam kívül.
Amikor a főnök a hosszú ebédszünet után visszatért az irodába, kiderült, hogy időközben tízen keresték. Erre büszkén belefogott egy beszédbe arról, hogy mennyire nélkülözhetetlen is ő. Minden munkatárs igyekezett türelmesen hallgatni a monológot, de a titkárnő egyszer csak közbevágott:
- Főnök, azért keresték, mert véletlenül magával vitte a mosdó kulcsát.
A szőke titkárnőt első munkanapján elküldik kávét csinálni. Mivel még sosem főzött kávét, lemegy a közeli presszóba egy termosszal.
- Elnézést, belefér ebbe a termoszba hat csésze kávé?
A pincér nézegeti a termoszt egy kicsit, aztán felel:
- Igen, azt hiszem hat csésze pont elfér benne.
- Ó, ez nagyszerű! Akkor kérek kettőt cukorral, egyet cukor nélkül, egyet tejszínnel és két capuccinot!