Védekezés
Két rendőr beszélget:
- Te hogy védekezel az AIDS ellen?
- Gumival.
- Mindig?
- Mindig.
- És nem kellemetlen?
- De, eléggé. Úgyhogy ha hugyozni vagy kefélni megyek, akkor leveszem.
Banán
Két rendőr bemegy a zöldségeshez:
- Kérek egy kiló narancsot!
- Narancs nincs, csak banán!
- Jó, akkor elmegyünk Banára!
Mennyi az annyi?
Két idős házaspár hajt autójukkal a német autópályán, pontosan 81 km/h-val. Egy rendőr megállítja az autójukat.
Az egyik öreg megkérdi: - Túl gyorsan hajtottunk?
Erre a rendőr: - Ellenkezőleg. Miért mennek ilyen lassan?
Öreg: - Miért, gyorsabban is hajthatnánk?
Rendőr: - Persze, itt 130 km/h-val nyugodtan mehetnek.
Öreg: - De a táblán az áll, hogy A81.
Rendőr: - Igen, és?
Öreg: - Hát, gondoltam, hogy akkor 81 km/h-val kell mennem.
Rendőr: - Nem dehogy, az csak az autópálya száma.
Öreg: - Ja, vagy úgy! Köszönöm a felvilágosítást!
Majd a rendőr benéz az autó hátsó ülésére, ahol két kővé dermedt, tágra nyílt szemű öregasszony ül. Erre megkérdezi : - Mi baja van a hátul ülő két idős hölgynek? Talán nem érzik jól magukat?
Erre a másik öreg úr: - De, de. Csak most jöttünk a B252-esről!
Mini
Az apácazárda beruház, és vesz egy Mini Morrist a heti bevásárláshoz, amivel kényelmesebben be tudnak menni a városba. Remekül működik is minden, ám egy nap akkor a forgalom a városban, hogy az áruház környékén minden parkolóhely foglalt.
- Semmi baj - mondja az egyik nővér a főnővérnek. - Menjen vásárolni, én pedig addig körözök az autóval.
Így is tesznek, a főnővér gyorsan bevásárol, majd kimegy az áruház elé, és keresi a nővért az autóval. Mikor már eltelik egy negyedóra, és a nővér még mindig sehol, a főnővér odamegy egy rendőrhöz, és megkérdi tőle:
- Biztos úr, nem látott errefelé egy apácát, piros Miniben?
A rendőr ránéz, majd unottan válaszolja:
- Nem, de bevallom, amilyen időket élünk, én már azon se csodálkoznék, ha orrpiercingje is lenne!
Csuklás
A rendőr elmegy az orvoshoz:
- Kérem doktor úr, segítsen rajtam mert csuklom.
- És mióta van így?
- Már vagy fél év óta.
- És akkor miért nem jött korábban?
- Mert azt hittem, hogy emlegetnek.
Boldogok voltunk
Ha az 50-, 60- vagy 70-es években voltál gyerek, hogyan vészelted át a gyermekéveidet?
A mi gyerekkorunkban az autókban nem volt légzsák, hátsó biztonsági öv.
Egy teherautó platóján utazni különleges élmény volt, most is szívesen emlékszünk rá.
A kiságyaink rikító színű, ólmot tartalmazó festékkel voltak pingálva.
Nem volt biztonsági kupak a gyógyszereken.
Védősisak nélkül bicikliztünk.
A nagymama kerti kútjából húzott vizet ittuk, ásványvíz és Cola helyett.
Magunk készítette görkorcsolyáink voltak.
A szerencsésebbek, akik lejtős utcákban laktak, az utca elejéről indulva, félúton eszméltek rá, hogy nincs fék a szekereiken.
Néhányszor közeli kapcsolatba kerültünk az utcabeli fákkal, bokrokkal, de megtanultunk ennek is örülni, hiszen igaz ugyan, hogy letaroltuk a bokrokat, de a bokor alatt legalább az autók útjában nem voltunk.
Ha kimentünk játszani, egyetlen kikötés az volt, hogy sötétedésre érjünk haza.
Az iskolában nem volt napközi, otthon ebédeltünk.
Nem voltak mobiltelefonjaink, így aztán senki ránk nem talált. Jó volt. Nem?
Rosszalkodtunk, számtalan csínyt követtünk el, hol egy kéz, hol egy láb tört, a fogaink sem voltak biztonságban, és mégsem születtek jegyzőkönyvek a rendőrségen. A felelősség mindig azé volt, akié kellett, hogy legyen.
Házi süteményen éltünk, vajas kenyéren, cukros és nem szaharinos ételt, italt kaptunk, mégsem voltak súlyproblémáink, mert állandó mozgásban voltunk.
Egy Meggy Márká-t négyen ittunk ugyanabból az üvegből és egyikünk sem halt bele.
Nem volt Playstation-ünk, Nintendónk, X box-unk, video játékaink, színes televíziónk 99 csatornával, videó kameránk, dolby surround, mindentudó telefonjaink, számítógépeink,
Internet, de voltak barátaink.
Vágytunk egymás társaságára. Rossz volt egyedül.
Időnként összevesztünk, ha csapatok kellettek a játékhoz, és ha valaki kimaradt a csapatból, nem kellett őt pszichológushoz vinni az elszenvedett trauma miatt.
Nem voltunk mindannyian jó tanulók. Még az is előfordult, hogy évet kellett ismételnünk.
Nem rohantak velünk egyből pszichológushoz. Senkit sem ismerek, aki dislexiában szenvedett volna, vagy hiperaktív lett volna.
Ha valaki évet ismételt, olyan volt, mintha kapott volna még egy esélyt.
Szabadok voltunk, voltunk gödörben, voltak sikereink, felelősségünk, megtanultunk minden helyzetben talpon maradni.
Azt kérdezik a gyerekeink: Hogyan lehetett így élni?
Hogyan nőttünk azokká, akik vagyunk?
Ennek a generációnak a képviselője vagy?
Ha igen, akkor meséld el ezt a fiataloknak,hogy megtudják milyenek is voltak azok az évek.
Ők majd azt mondják, hogy tök unalmasak voltunk, és csak mi fogjuk tudni, hogy nem unalmasak voltunk, hanem boldogok.