-
ViccFaktor »
-
Részeg viccek 158. oldal
Két rendőr gyorshajtásért megállít egy nőt.
A nő rájuk mosolyog, és így szól:
- Nem lehetne ezt máshogy elintézni? ? és kivesz a kocsiból egy üveg skót whiskyt, majd elkezdi letolni a bugyiját.
A rendőrök elveszik az üveget és elhajtanak:
- Ugye milyen jól választottunk, a bugyi úgy is szűk lett volna ránk.
Az album megosztotta a rajongókat = annyira szar volt, hogy csak a legelvakultabb fanatikusok bírták egynél többször végighallgatni.
A koncerten ugyan maradtak üres helyek, de a hangulat elsőosztályú volt = mindössze három kiöregedett, farmerdzsekis rocker ugrált részegen az első sorban.
Az új album megértéséhez idő kell = annyira progresszív, hogy az ember agya képtelen feldolgozni a beérkező jeleket, úgyhogy inkább benyom valami könnyed Metallicát.
A feloszló banda tagjai közt nincs harag, és sok sikert kívánnak egymásnak = Legszívesebben szükségtelenül véres és kegyetlen módszerekkel nyírnák ki egymást, és remélik, hogy a másikra ráesik egy Boing 747-es.
A zeneszám hangszerelése meglehetősen újszerű = a dob úgy szól mintha három óvodás ütne egy vasfazekat, a gitáreffekt pedig inkább hasonlít egy nyugdíjas néni kerekesszatyrának csikorgásához, mint gitárhanghoz.
A koncert sajnos elmarad a frontember váratlan megbetegedés miatt = több drogot szívott fel, lőtt be és nyalt fel tegnap, mint Ozzy a 80-as évek alatt, és most épp az egyik kórházban nyáladzik 45 infúzióra kötve.
A zenekar úgy nyilatkozott, hogy a banda visszatér régi önmagához = mivel nem tudnak semmi újat kitalálni, így újra lejátszák ugyanazt mint 20 évvel ezelőtt, csak más sorrendben, és több torzítással.
- Honnan tudta, hogy mind a két skót teljesen részeg? - kérdezi a bíró a rendőrfelügyelőt.
- Egyszerű uram. Jack ötfontos bankjegyeket szórt szét, Sandy pedig felszedte őket, és visszaadta.
- Ez művészet! Ne hagyjuk, hogy az önkormányzati vandalizmus elpusztítsa!
- Ma kezdődik életem hátralévő része.
- Ne makacskodj, forogj együtt a földdel.
- A zenéről írni olyan, mint táncolni az építészetről.
- Kerüld a másnaposságot - maradj részeg.
- Mi az apátia? Nem tudom, és nem is érdekel.
- A valóság azoknak való, akik nem bírják a kábítószert.
- Ne okozzunk autóbalesetet az utakon - vezessünk a járdán!
- Légy hű magadhoz! Egész életedet vele kell leélned.
- Ne vezess túl gyorsan, mert még lemarad az őrangyalod
- Az egypúpú tevét az különbözteti meg a kétpúpútól, aki akarja.
- Örökké akarok élni. Eddig sikerült.
- A dohányzás megrövidíti a cigarettádat.
- Annyira tettrekész vagyok, hogy a nevem valójában ige kellene, hogy legyen.
- Ha a szüleidnek nincs gyereke, nagy valószínűséggel neked sem lesz.
- Több ezer telefonszámot tudok fejből, csak azt nem tudom, hogy melyik kié.
- Kicsi a bors, de tényleg.
- A hangya egész nyáron dolgozott. A tücsök pedig egész nyáron hegedült. Télen mindketten megdöglöttek.
- A holnap érdeklődés hiányában elmarad.
- Az élet előttem áll, és nem látok tőle semmit.
- Ha szemmel mindent el lehetne intézni, az utcákon csak halottak, és terhes nők lennének!
- Ne lépj a fűre, szívjad!
- Aki az életet tréfának tartja, gondoljon a poénra.
- Fékezzük meg az inflációt - lopjunk!
- Le az inflációval! Együk meg a gazdagokat!
- Akasszuk fel a szélsőségeseket!
- Ne olvasd a történelmet - csináld!
- Már a múltkor sem hittem a lélekvándorlásban.
- WC falán (tükörírással): A világ első átlátszó vécéje.
- Néha összeszavakat a keverem.
- Óvszerautomatán: Itt tegye be a babát, ha visszatérítést kér.
- Muszáj megoldást találni? Nem élvezhetnénk kicsit magát a problémát?
- "Isten meghalt" - Nietzsche. "Nietzsche meghalt" - Isten
- Bundád első tulajdonosa meghalt benne.
- Az öngyilkosság az önkritika legőszintébb formája.
- Mindenki színesbőrű, különben nem látszana!
- Csoda, hogy meg vagyok zavarodva, amikor az egyik szülőm nő volt, a másik meg férfi?
- Mágiára a boszorkányokkal!
- Mindig szerettem volna tudni, ki ír a falakra - most végre tudom.
Forrás: Wikipédia
Élt egy férfi a feleségével. A férfi alkoholista volt. Mindeden nap hazafelé menet bement a kocsmába és rendszerint berúgott. Egy nap, mint minden nap bement a kocsmába inni. Másnap ugyan így bement. Harmadnap szintén berúgott, de mikor hazaért a felesége ezt mondta:
- Figyelj ide drágám! Ha holnap is elmész a kocsma mellett, mielőtt bemennél, mond el a Miatyánkot, és akkor nem fogsz bemenni.
Másnap a kocsma előtt megállt és elkezdi mondani a Miatyánkot.
- Miatyánk, ki vagy a mennyekbe... Menjek be? Akkor bemegyek.
- Tisztelt bíróság! Elismerem, hogy éjjel az autópályán térdelve találtak. De ez még nem bizonyítja, hogy részeg lettem volna!
- Ez valóban nem! De azt mivel magyarázza, hogy közben azt hajtogatta:
"Nem hagyom el az utat addig, amíg a választóvonalat fel nem göngyölöm!"