A hagyomány igaz története

Egyszer volt, régen volt, a Mikulás karácsony előtt észrevette, hogy a 4 krampusza megbetegedett. De a helyettes krampuszok nem tudtak olyan szépen és gyorsan csomagolni, mint az igazi krampuszok. A sok baj közepette Mikulásné bejelentette, hogy az édesanyja velük fogja tölteni a Karácsonyt. Szegény meggyötört Mikulás ennek hallatán kiment a rénszarvasszánhoz, de szomorúan vette tudomásul, hogy az 5 rénszarvasból 3 vemhes, 2 meg ismeretlen helyre távozott a kerítésen átugorva. Ezek után a teljesen összetört Mikulás bement a házába, hogy igyon egy kis fenyőpálinkát, de azt látta, hogy a krampuszok már mindet megitták. Erre olyan mérges lett, hogy a kezében tartott poharat összetörte. Mikor össze akarta söpörni a szilánkokat, rájött, hogy az egerek régen megették a seprűt.
Ekkor csöngettek, és a lelkileg meggyötört Mikulás ajtót nyitott. Az ajtóban egy angyalka állt, kezében karácsonyfával.
Az angyalka így szólt:
- Kedves Mikulás! Hát nem csodálatos ez a mai nap?
Hát így alakult ki az a szokás, hogy a karácsonyfa csúcsára angyalkát húznak.

Fagylaltárus

Ki jön november vége körül, közvetlenül a Mikulás előtt?

Hát az alacsony fagylaltárus!

Ha megfigyeltétek a rádió is mindig bemondja:

"Itt-ott előfordulhat a talajmenti fagyis..."

Számtan

-Télapó és egy hóember mennek a sivatagban. Hányan vannak?
-18-an, mert különc mög különc az tüzönnyóc.

-Elkapják őket a beduinok és elkezdik sütni mindkettőt. Akkor hányan lesznek?
-38-an, mert tüzönkülönc mög tüzönkülönc az harmincnyóc.

Sütemény

Óvodás gyermekeimmel minden évben aprósüteményt sütünk az ünnepekre, és a Mikulásnak is kikészítünk pár darabot az ablakba. Amikor tálra raktam, véletlenül elejtettem egy sütit. Felvettem a földről és visszatettem a többi közzé. A négyéves lányom felháborodva nézett rám:
- De, anyu, az már piszkos!
- Ne izgulj, a Mikulás nem fogja észrevenni! - feleltem neki meggondolatlanul.
- Hiszen azt is látja, hogy jó vagyok-e vagy rossz, akkor hogy ne venné észre, hogy leesett a süti!

Címkék