Hittan órán

Hittan órán a plébános úr felteszi a kérdést:
? Gyerekek, látott-e már közületek valaki angyalt?
Jelentkezik egy kisfiú, majd kiesik a padból:
? Én láttam plébános úr!
A plébános úr kételkedik, és rákérdez a gyermekre:
? Hol láttad kisfiam?
? Hát disznótorba voltunk keresztanyáéknál az este, és elég későn jöttünk hazafelé. Egyszer csak a parókia ablakából ereszkedett lefelé egy angyal.
A pap elvörösödött:
? Honnan veszed kisfiam, hogy angyal volt?
? Hát onnan, hogy a plébános úr utána szólt, hogy VIGYÁZZ ANGYALOM, MEG NE ÜSD MAGAD!

Dalai láma

Meghal a Dalai láma, és felkerül a Mennyországba. Isten személyesen megy érte a kapuhoz, beinvitálja. Miközben ülnek a felhőkön, Isten megkérdezi tőle:
- Nem vagy éhes, barátom?
- De igen, Uram, szívesen harapnék valamit.
Isten kinyit egy konzervet, odaadja a Dalai lámának. Az, miközben eszegeti a konzervet lenéz a Pokol irányába, és azt látja, hogy a Pokolba került elkárhozott lelkek sült húst, kaviárt, lazacot esznek.
Másnap Isten ismét megkérdezi, nem éhes-e? A Dalai láma ismét igenlően válaszol, erre megint kap egy konzervet. A Pokolban ezúttal languszta, steak és pezsgő a menü.
Amikor harmadnap ugyanez játszódik le, a Dalai láma nem bírja tovább, és megkérdi:
- Uram, hogy van az, hogy én, aki mindig alázatosan éltem, soha nem vétkeztem, mindig csak konzervet kapok, míg a Pokolba kerültek fejedelmi lakomákat kapnak?
Erre Isten fejcsóválva:
- Tudod, itt fent kettőnkért nem érdemes szakácsot tartani...

Fizikusok

Híres fizikusok fogócskáznak a mennyben. Éppen Einstein számol. Amikor eljutott százig, megfordul, és azt látja, hogy Newton mögötte áll, egy földre festett négyzetben. Odamegy hozzá, majd megfogja.
- Ha! Megvagy, Newton!
- Tulajdonképpen én egy Newton vagyok egy négyzetméteren. Szóval Pascalt fogtad meg.

Tábla

Két pap álldogál az országút szélén, kezükben egy tábla:
"Közel a vég! Fordulj vissza, míg nem késő!"
Arra jön egy autós, mutatják neki a táblát, az pedig dühösen kikiált a kocsiból:
- Hagyjatok békén, szentfazekak! - és továbbhajt.
Tíz másodperc múlva hatalmas fékcsikorgás, majd egy hangos csobbanás hallatszik.
Azt kérdezi egyik pap a másiktól:
- Nem lenne jobb, ha azt írnánk a táblára, hogy a híd leomlott?


Nyelvtudás

Az öreg székely bácsi elmegy héber nyelvből vizsgázni. A vizsgabiztos nem tudja megállni, ezért megkérdezi:
- Bácsi! Miért akar ilyen idős korban megtanulni héberül?
- Hát, mert ha meghalok - feleli a székely - tudjak a mennyben az Istennel beszélni.
- És ha a pokolra jut?
- Románul már tudok!

Címkék