Papélet

Egy alkalommal a csinos fiatalasszony éppen a ruhákat teregette az udvarom. A falu plébánosa, aki éppen arra járt, kedvtelve nézegette az asszonyka rövid szoknyája alól kikandikáló formás combocskákat.
A menyecske gyanútlanul teregette a fehérneműket. Mikor a férje alsógatyáira került a sor, akkor ábrándosan kirázogatta a tisztára mosott fehérneműt, majd megcsókolva terítette a szárító kötélre. Ugyanezt tette a második alsónemű esetében is. Mikor hasonlóképpen a harmadik gatya is a szárítókötélre került, a plébános nem bírta megállni szó nélkül.
- Kedves lányom! Nem illik ilyet csinálni! Inkább a Bibliát csókolgatnád!
- Na hisz csókolgatnám én azt is tisztelendő atyám, ha az állna abban, ami ebben! - szólalt meg pironkodva a fiatalasszony.

Amit egy férfi soha nem mond

1. Ezek a mellek túl nagyok.
2. Ne szedd azt a vacak tablettát, ezután használjunk inkább kondomot!
3. Szívem! Kezdődik a Rosalinda, gyere, nézzük együtt!
4. Inkább ne térdelj le, én most egy ölelésre vágyom.
5. Anyád nem akar hozzánk költözni? Sokkal jobb lenne neki itt együtt velünk.
6. A következő nagytakarításnál dobd már ki a régi p***óújságaimat, amióta ismerlek, beléjük se néztem!
7. Igazad van!
8. Meg se fordult a fejemben, hogy milyen lehet a húgoddal!
9. Igyekezzünk, elkésünk a miséről!
10. Húzd már fel a bugyidat!
11. Az a jó alakú nő ott szemközt biztos nem tudja, hogy innét belátni a fürdöszobájába, megyek, szólok neki.
12. Unalmas a filmben az a sok meztelen nő.
13. Köszi, nem kell sör, narancslevet kérek.

10 ok, amiért érdemes írnek lenni

1. Guiness sör.
2. Lehet 18 gyereked, mert tilos használni bármit.
3. Egy jó kis verekedéshez elég ha végigmész valaki utcáján.
4. A kocsmák SOHA nem zárnak be.
5. Felolvashatod a barátnődnek az 1968-ban keltezett Pápai instrukciókat, amelyeket a Vatikáni Counsil megszavazott, hogy miért nem használhatsz gumit, ha együtt vagytok.
6. Senki nem emlékszik, hogy mi volt tegnap.
7. Ha valaki nem ért egyet veled egyszerűen megölöd.
8. Birkagulyás.
9. Még több Guiness sör.
10. Birkagulyást enni, majd felhajtani néhány korsó Guinesst egy ír "Pub"-ban hajnali háromkor, egy jó kiadós protestánsverés után.

Szerető

Kovács meghal és a Mennyországba kerül. Ott találkozik egy másik emberrel, aki bemutatkozik:
- Jakab István.
- Kovács János.
- Maga hogy halt meg, Kovács úr? - kérdi tőle Jakab.
- Megfagytam. És maga?
- Én? Egy napon hazamentem, a feleségemet ágyban találtam. Tudtam, hogy ott van valahol a szeretője a lakásban, de sehol sem találtam meg. Végül olyan ideges lettem, hogy infartust kaptam.
- Maga szerencsétlen! Ha benézett volna a hűtőbe, mindketten élnénk!

Címkék