Nyomtáv

Az amerikai vonatok nyomtáva (a sínek közötti távolság) pontosan 143,5 cm (4 láb és 8,5 inch). De vajon mi az oka annak, hogy ez a távolság pont ekkora lett? Mi olyan vonzó ebben a számban?

A válasz meglehetősen egyszerű és könnyen kitalálható: az USA-beli nyomtáv pontosan megegyezik az Angliában használatos nyomtávval, mivel az első vonatokat angliai bevándorlók kezdték építeni az Újvilágban.
Na jó, de ettől a kérdés még kérdés marad. Most azt kell megválaszolni, hogy Angliában miért lett 143,5 cm a nyomtáv. Azért, mert az első vonatokat Angliában azon tervek és sablonok szerint készítették, amelyeket a hintók és kocsik gyártására is használtak. Így hát felmerül a kérdés, hogy a hintók és kocsik nyomtáva miért lett pont 143,5 cm?
A válasz megint nagyon logikus: ha más lett volna a nyomtáv, akkor ezek a járgányok nagyon hamar tönkrementek volna az angliai kőutakon, mivel azokban, pont ilyen távolságra, volt két vájat, melyeket a régebben ott járt kocsik vájtak ki. Nem meglepő azonban, hogy az Angliában található kőutakat, szinte egytől egyig, az ókori Róma építtette. A kőutakba vájt vájatokat pedig az első római kocsik és harci szekerek vájták. Már az ókori rómaiak is szabványok szerint építették az utakat és a harci szekereket, ezért aztán mind ugyanakkora lett, ami a vájatok távolságának egyformaságát is maga után
vonta. A vájatok aztán évszázadokon keresztül kényszerítették az utókor járműtervezőit az ősi szabvány betartására.
A tanulság tehát, hogy ezek után, ha azt kérdézed, hogy ki a fene rittyentette ezt vagy azt a számot (pl. 143,5 cm), még az is lehet, hogy pont rátapintottál a valóságra: a római kocsik távolsága ugyanis pont azért lett akkora, amekkora, hogy két ló hátsója kényelmesen elférjen egymás mellett a kocsi előtt.

Megvan hát a válasz! Római lovak fara szülte ezt a különleges számot. Ha pedig már eléggé izgalomba jöttél attól, hogy birtokába jutottál a modern világ egyik nagy titkának, még egy adalék: bizonyára láttad már azt a két vastag rakétát az amerikai űrrepülok oldalán, felszállás közben. A nevük Solid Rocket Boosters (SRB). Ez a két rakéta hajtja fel az űrbe az űrhajót. A rakétákat a Utahi "THIOKOL" gyárban gyártják, és tervezői sokkal, de sokkal vastagabbra szerették volna csinálni. A probléma csupán az volt, hogy a rakétákat vonaton kellett a kilövőállomásra szállítani. A vonat pályája néhány olyan szűk alagúton keresztül vezet, hogy a sinek épphogy elférnek benne. Ezért aztán a rakéta sem lehetett szélesebb, mint a nyomtáv.

Így esett meg, hogy a világ egyik legfejlettebb technológiájával gyártott rakétájának a szélességét egy római ló hátsó fele határozta meg...

Kövérség

Jelek, amik arra utalnak, hogy ideje diétáznod:

- Megtámad a húsevő baktérium, és az orvosod szerint már csak 22 éved van hátra.
- Az aszpirint is majonézzel veszed be.
- Az állatkertben az elefántok zoocsemegét dobálnak neked.
- A jogosítványodon ez áll: "A fénykép a másik oldalon folytatódik".
- A strandon komoly pénzt keresel az árnyékod bérbeadásával.

Napló

Naplóm, avagy egy psyhopata naplója

2.13.
Drága naplóm! Végre van egy eszköz! Méghozzá nőnemű! Véletlenül mellettem ült a moziban. Nagy lelkesedéssel figyeltem a tragikus, helyenként megrázó filmet egy benemteljesült szerelemről. Szintén örömmel szemléltem ahogy a kiszemelt tárgy sír, hogy a könnyek szerteszéjjel fröcsköltek.
3.2.
Megtudtam, hogy a kiszemelt eszköz 21 éves.Többnek nézett ki. Az eszközöm a sétálásnál mozgatta az alsó részét.
3.18.
Megmondtam az eszköznek, hogy a kalapja szörnyen néz ki. Az eszköz nagyon szenvedett.
3.29.
Az eszköznek volt egy retikülje, ami egyszerűen nem illett az öltözetéhez. Figyelmeztettem őt erre. Nagyon szenvedett.
4.11.
Megdícsértem az eszköz új ruháit, mivel tényleg nagyon illettek a retiküljéhez. Amikor vörösborral öntöztem, az eszköz élvezett, ami nem olyan jó, mintha szenvedne.
4.27.
A mai vasárnap délután fantasztikus volt. A parkban ültünk, és az eszköz megmutatta az összes nőt, aki szebben volt felöltözve nála, és aki ápoltabb külsejű volt. Az eszköz hangosan sírt. AZ ÉLET SZÉP.
4.28.
Aggódom, hogy az eszközt elveszíthetem.
5.7.
Az aggodalmam nem volt alaptalan. Az eszköz egy aranygyűrűt kapott valakitől N.N. monogrammal. A gyűrűt lehúztam a vécébe. Az eszköz szenvedett.
8.5.
Másképp nem ment. Vennem kellett egy nagyon drága gyűrűt. Közepesen szenvedtem. Az eszköz abszolút nem szenvedett. Valahogy a dolog nekem fordítottnak tűnik...
5.12.
Ötletem van, hogy lehetne az eszközt megtartani. Erre az eszköz maga vezetett rá, mintha tudta volna.
5.31.
Ma megnősültem. Szenvedtem. Az eszköz nem szenvedett. De a mai naptól fogva kísérleteket fogok végezni az eszközön napi 24 óran keresztül.
6.2.
Az eszköz azt mondta, hogy ronda kalapja van. Pénzt kellett neki adnom.
6.3.
Az eszköz ruháihoz kiegészítőket kért. Pénzt kellett neki adnom.
6.4.
Az eszköz a kiegészítőkhöz ruhákat kért. Pénzt kellett neki adnom.
6.5.
Lásd 6.3.
6.6.
Lásd 6.4.
6.7.
Nem adhattam az eszköznek egy fillért sem.
6.8.
Az eszköz elvitt a parkba és megmutatta az összes nőt, aki szebben volt felöltözve tőle, és akinek ápoltabb külsejű volt. Pénzre van szükségem. Munka után a vasútnál fogok vagonokat rakni. Titokban sírtam.
6.15.
Az eszköz megmutatta az összes nőt, aki ápoltabb tőle, akik nem olyan ómódiak mint ő. Mondott egy hozzávetőleges összeget, amire szükség lesz, hogy ez az állapot javuljon. Éjjel is kell majd vagont raknom. Nyilvánosan sírtam.
6.21.
Mindent elmeséltem a mamának. Elmondtam a feltevésemet, mégpedig azt, hogy egy szadista áldozata vagyok. A mama azt mondta, hogy szerinte a nő normális, úgyhogy nem tudom.
RETTENETESEN SZENVEDEK.

Címkék