Rendőrök

A rendőrök vizsgáznak. Bemegy az első, elébe tesznek egy profilképet, s kérik, sorolja fel az ismertetőjeleit.
- Fekete göndör haj és egy füle van.
Azonnal kirúgják. Bemegy a másik is, neki is ugyanaz a feladata.
- Széles száj és egy füle van.
Öt is kirúgják. Mikor megy ki az ajtón, a harmadik jelentkezőnek odasúgja, hogy csak azt ne mondja, hogy egy füle van, mert akkor megbuktatják. Bemegy ő is, a feladat ugyanaz.
- Széles száj és kontaktlencsét visel.
- Bravó, bravó, ilyen rendőr kell nekünk! Most már csak azt árulja el, hogy miképpen jött rá a kontaktlencsére?
- Nagyon egyszerű volt, ugyanis akinek egy füle van, az nem hordhat szemüveget.

Az órák

- Hogy ez az óra?
- Tízezer pengő.
- És ez?
- Tizenegyezer.
- De hiszen ez pont ugyanolyan mint a másik.
- Na és. Nem olvasta, hogy minden órával emelkednek az árak?

Rendőrök

Néhány idézet rendőröktől:

- Ha megpróbál elfutni, akkor fáradtabban megy be a fogdába.

- A bilincs szűk, mert még új. Majd kényelmesebb lesz, ha már hordta egy ideig.

- Szóval nem tudja megmondani, mennyivel hajtott? Akkor bármilyen sebességet ráírhatok a cédulára, igaz?

- Na, majd egy utolsó kérdéssel eldöntöm, hogy ön ivott-e alkoholt: mondja meg, hogy Miki-egér macska volt-e vagy kutya?

- Nem, uram, ránk nem vonatkozik a korlátozás. Annyi cédulát írhatok naponta, amennyit csak akarok.

- Hogy inkább egy figyelmeztetést akar? Nos, figyelmeztetem, hogy ha még egyszer megsérti a szabályokat, akkor írok önnek még egy büntetőcédulát.

- Az élet nehéz. És még nehezebb annak, aki szabálysértést követ el.

- Csak Istenben bízunk. Az összes többi gyanúsított.

Milosevics

A szerbeket kötelezik, hogy a testükre tetováltassák Milosevics képét.
- Maga hova fogja tetoválni? -kérdezik az egyik férfit.
- A péniszemre! -válaszoja.
- Mégis miért?
- Vagy lógjon, vagy menjen a p...ba!!!

Címkék