Horgászok

Két horgász ül a vízparton és meredten bámulja a vizet. Egyszercsak arra megy egy halottasmenet, mire az egyik horgász feláll, leveszi a kalapját, merengőn maga elé bámul egy percig, majd visszül a botja mellé.
A másik ránéz:
-Nem is tudtam, hogy ilyen együttérző vagy!
-Hát tudod, azért mégis harminc évig a feleségem volt.

Találkozók

Három gimnazista tízévenként rendszeresen találkozott, hogy megszervezzék az érettségi találkozót. Miben egyeztek meg?

10 év után:
- Elmegyünk a Három Cicához címzett fogadóba, mert ott a pincérlányoknak szép mellük van.

20 év után:
- Elmegyünk a Három Cicához címzett fogadóba, mert ott jó sört csapolnak.

30 év után:
- Elmegyünk a Három Cicához címzett fogadóba, mert aki óhajtja, diétás ételt kaphat.

40 év után:
- Elmegyünk a Három Cicához címzett fogadóba, mert oda rokkantkocsival is be lehet menni.

50 év után:
- Elmegyünk a Három Cicához címzett fogadóba, mert ott még sohasem voltunk!

Csigáék

Csiga anyuka, elküldi Csiga Pistikét a boltba, kenyérért. Eltelik egy hónap, mondja az anyuka:
- Na, Pistike már félúton lehet.
Eltelik még egy hónap:
- Na, Pistike most érhetett be a boltba.
Eltelik még egy hónap:
- Na, Pistike már hazafelé ballag.
Eltelik fél év:
- A fene egye meg ezt a büdös kölyköt, mit csinál már ennyi ideig?!
Egyszer csak kiszól a másik szobából egy hang:
- Anya, ha ilyeneket mondasz rólam, nem megyek sehova!

Bár

- Nagymami ! A nagypap**ak igaza volt, hogy ne menjek sztriptízbárba, mert olyat látok, amit nem volna szabad.
- Miért kicsikém, mit láttál?
- A nagypapit.

Címkék