Egy kis fárasztás

Az erdőben nagy a rettegés, mert jön a vadász. Az állatok úgy döntenek, hogy kiválasztanak maguk közül valakit, aki majd feláldozza magát a köz érdekében. A választás Sanyikára, a hülye vaddisznóra esett. Sanyika tehát elindult, hogy találkozzon a vadásszal. Ment mendegélt, és azon morfondírozott, hogy ha már meg kell halni, akkor azt jobb hősként tennie. Így aztán amikor észrevette a vadászt, felgyorsított, és rárohant. A vadász ettől úgy megijedt, hogy felkapaszkodott egy fára. Patthelyzet alakult ki: a vadász nem mert lemászni, Sanyika, a hülye vaddisznó pedig nem tudta, hogy mit is kell ilyenkor csinálni. A vadász unalmában elkezdte tépkedni a papír-zsebkendőjét.
Sanyika, a hülye vaddisznó pedig azt hitte, hogy havazik, és megfagyott.

Kórház

Beteg a nővérnek:
- Nővérke, csókoljon meg!
- No, no, ketteske, már az is szabálytalan, hogy maga alatt fekszem!

Drága hotel

Egy házaspár már 20 órája autózik. Mivel mindketten holtfáradtak, elhatározzák, alszanak pár órát, aztán folytatják az utazást. Bemennek az első hotelbe, kérnek egy szobát, majd négy óra letelte után mennek a recepcióhoz fizetni. A számla 350 dollárról szól, amit a férj kicsit soknak talál. Hívatja az igazgatót, és reklamál:
- Miért ilyen drága a szoba, hiszen csak négy órát töltöttünk itt?
- Tudja, ez a legolcsóbb szobánk. Szállodánk rendelkezik egy nagy úszómedencével, konferenciaközponttal, szaunával, így a szobák ára is ennek megfelelő.
- De mi nem vettünk igénybe semmilyen szolgáltatást!
- Az lehet, de a lehetőségük megvolt!
A férfi még vitatkozik egy ideig, majd feladja, kiállít egy csekket. Az igazgató megnézi, majd felháborodva mondja:
- De ez a csekk csak 100 dollárról szól!
- Igen, 250 dollárt levontam azért, mert lefeküdhetett a feleségemmel .
- De én nem feküdtem le a feleségével!
- Az lehet, de a lehetősége megvolt rá...

Vadászengedély

Egy Skinhead halálos betegséget kap, de mivel 100 év múlva már lesz gyógymód arra hogy túlélje, ezért lehibernálják.
Eltelik az 100 év, kijön a frigóból, meggyógyítják.
Ezután elmegy a vadász szaküzletbe...
- Egy vadászengedélyt kérek vaddisznóra!
- Azok 20 éve kihaltak!
- Akkor le szeretném tenni... szarvasra.
- Az 10 éve kihalt.
- Akkor mire lehet mostanában vadászni?
- Cigányra!
Rendben... leteszi az engedélyt cigány vadászatra.
Megy az utcán... egy cigány pár a sarki gyros-os előtt csókolózik.
Püff! Püff! agyonlövi mindkettőt....
Jön a rendőrség:
- Hogy képzeli ezt? Mit lövöldözik?
- Itt a vadászengedélyem. Cigányra vadászhatok!
- Na de ezt mégis hogy képzeli? Párzási időszakban? Az etetőnél?

Vezetési tanácsok

Vezetési tanácsok zsúfolt nagyvárosokban történő közlekedés esetére:

- Mindig nézz jobbra és balra, ha áthaladsz egy zöld jelzésen.
- Amikor egy egyirányú utcában mész, húzódj a jobb oldalra, hogy a szembejövők is elférjenek.
- Soha, de tényleg soha ne állj meg egy gyalogosnak, kivéve ha a kerekeid alól akarod eltávolítani.
- Az első parkolóhely amit látsz, az utolsó parkolóhely, amit látsz. Foglald el.
- Tanulj meg hirtelen kanyarodni. Egy nagyvárosban csak szlalomozva tudsz közlekedni, mert a motorosok rendszeresen próbára teszik reflexeidet.
- Soha ne parkolj le egy olyan autó mellé, amin jól látható ütközésnyomok vannak.
- Mindig nézz szét, mielőtt áthajtasz a piros lámpán.
- Ha a lámpa vált, kezdd el egyből nyomni a dudát.
- Ne vedd komolyan a sebességkorlátozó táblákat. A korlátozást feloldó táblákat különböző emberek úgyis ellopják, így jelentős dugót okoznál a lassításoddal.
- Sose használd az irányjelzőt, ha sávot akarsz váltani. A másik sávban mögötted haladó ha észrevenné, hogy be akarsz menni elé, biztos felgyorsítana, hogy megakadályozzon benne.
- Ha ránézel a másik autósra, már el is vesztetted az elsőbbségedet vele szemben.

Foci VB

Hogy a hölgyekről sem feledkezzünk meg, néhány fociszabály outsidereknek:

- Szöglet kerek vagy ovális stadionban is van.
- A bedobást nem a szurkolók végzik.
- A pálya szélén hiába emelik fel a zászlót, attól még nem indul el a vonat.
- A plexitető alatt ülő játékosok nem a buszra várnak.
- A 11-est, nem csak a 11 számú játékos rúghatja.
- A VB abban különbözik a Bajnokok Ligájától, hogy a VB-n a Real Madrid játékosai a spanyolok ellen játszanak.
- A VB abban hasonlít az EB-re, hogy egyiken sincsenek ott a
magyarok!
- A pálya közepén futó kapus a bíró.

Címkék