-
ViccFaktor »
-
Orvos 418. oldal
Bemegy egy férfi az orvoshoz, és elmondja a panaszát:
- Ddddokttttttor ú-ú-úrrr, aaazzzz a bbbbbajom, hhhhogy nnnnagyon dddaado-ggggok!
Az orvos megvizsgálja, majd közli a diagnózist:
- Nos, a probléma abban rejlik, hogy az Ön pénisze több, mint 30 centi hosszú, így kevesebb vért kap az agya, emiatt dadog. A megoldás az, ha leoperálunk 15 centit belőle, így visszaáll az agy normál vérellátása. Ebben az esetben a dadogása is elmúlik.
A férfi gondolkodik, majd úgy dönt, aláveti magát a műtétnek, mert a dadogás nagyon zavarja. A műtét sikerül, a dadogás elmúlik.
Egy hónap múlva visszamegy a páciens:
- Doktor úr, jól sikerült a műtét, azóta semmi bajom a beszéddel. Viszont az összes barátnőm elhagyott, így azt szerretném kérni, hogy operálják vissza azt a 15 centit, amint lehetséges.
Erre az orvos dühösen:
- A fffffennnébbb-bbbe!
Két pszichológus bringázik. Az egyik egyszer csak hatalmasat esik. Odamegy hozzá a másik, és megkérdezi:
- Akarsz beszélni róla?
Maris néni öngyilkos akar lenni, hát átmegy a szomszédba a Julis nénihez, és megkérdezi:
- Te Julis, mi a leghatásosabb öngyilkosság?
- A multkor olvastam egy újságban, hogy valaki szíven szúrta magát, és azonnal meghalt. Ez biztos jó módszer.
- Na jó, de hol van a szívem?
- Hát azt én nem tudom, kérdezd meg a doktort.
Maris néni elmegy a dokihoz, aki azt válaszolja neki.
- Ejnye Maris néni, hát még ezt sem tudja, hát a melle alatt.
Másnap megjelenik a helyi újságban:
"Maris néni sikertelen öngyilkosságot követett el, combon szúrta magát."
Jim és Mary egy elmegyógyintézetben élnek. Egyik nap sétálnak az intézet kertjében, Jim megbotlik és beleesik az úszómedencébe, kétségbeesetten kapálózik, kiabál. Mary azonnal utánaugrik és kimenti a vízből a fuldoklót.
Amikor az igazgató meghallja a hírt a hőstettről, úgy dönt, hogy Mary-t gyógyultnak nyilvánítja és hazaengedi. Magához is hívatja:
- Mary, két hírem van a maga számára, egy jó és egy rossz. A jó az, hogy, maga egy hős, komoly lélekjelenlétről tett bizonyságot, tehát teljesen meggyógyult. Ezért hazabocsátjuk.
A rossz hír viszont az, hogy Jim, akit megmentett, sajnos nem sokkal élte túl a balesetet, még aznap felakasztotta magát a fürdőköpenye övével a mosdóban.
Mire Mary mosolyogva:
- Ja, az nem úgy volt, főorvos úr, hanem én akasztottam ki száradni.
Több mint egy éve kivették a vakbelemet, gondoltam elmesélem miként is történt.
Egy borús szombati délelött kezdődött az egész, ugyanis nekiálltam telehányni a lakás minden erre alkalmas berendezését. Állandó jelleggel tömtem magamba a gyógyszereket, de pár perc múlva viszontláttam őket... Este új jelenségre lettem figyelmes, elkezdett fájni a jobb oldalam, és nem tudtam aludni a fájdalomtól. Másnap bevittek az ügyeletre.
Szépen becsoszogtam, és egy szabadnapos csiga tempójában felugrottam a vizsgálóasztalra. Na, az orvos nekiáált tapogatni, én meg üvölteni. Azt mondja: vakbél, én meg elhittem neki. Ez gyanús lehetett számára, mert mégegyszer végigtapogatott, én meg ismét üvöltöttem. Vakbél, erősítette meg magát, én meg csendesen bólintottam.
Beutaltak az ügyeletes kórházba, bevittek. Az ügyeletes sebész (vagy hentes) fogadott, feküdjek fel. Megtapogat. Üvöltök. Vakbél. Be kell feküdnöm. Mondom végre. Feküdni. Délután kettőkor műtenek. Mondom jó.
Befekszem. Lefekszem. Jön egy nővér, hogy kérek-e fájdalomcsillapítót. Mondom, hogy a fenébe ne, de injekciót. Hozza. Szúr. Elmúlik a fájdalom. Tudok aludni. Alszom.
Rázzák a vállam. Orvos. Tapogat. Üvöltök. Vakbél. Elmegy. Alszom.
Rázzák a vállam. Nővér. Papírok. Hány kiló. Mondom másfelet biztos. De tényleg. Hány éves. Anyja neve. Két példányban. Aláírom. Elmegy. Alszom.
Rázzák a vállam. Orvos. Tapogat. Üvöltök. Vakbél. Elmegy. Alszom.
Rázzák a vállam. Altatóorvos. Kérdések. Hány kiló. Anyja neve. Allergia. Betegségek. Válaszolok. Két példanyban. Elmegy. Alszom.
Rázzák a vállam. Orvos. Tapogat. Üvöltök. Vakbél. Elmegy. Alszom.
Rázzák a vállam. Rokonok. Hozták a cuccom. Lepakolnak. Beszélgetünk. Elmennek. Alszom.
Rázzák a vállam. Sebész. Ő fog műteni. Viccelődik. Viccelődöm. Kérdez. Válaszolok. Tapogat. Üvöltök. Vakbél. Elmegy. Alszom.
Rázzák a vállam. Nővér. Később lesz a műtét. Nem jött meg az összes medikus, kérdezem. Nevet. Elmegy. Alszom.
Rázzák a vállam. Nővér. Fussak WC-re. Miért? Most műtik. De jó. Futok. Negyed óra. Visszafutok. Negyed óra. Vetkőzzek. Injekció. Feküdjek fel az asztalra. Szúr. Kibírom. Betakar semmivel. Elmegy. Fázom. Reszketek. Nem tudok aludni. Bámulom a plafont. Egy pók. Már nem él. Együttérzek vele.
Jönnek. Bíztatnak. Ugorjak át a műtőasztalra. Mondom jó. Átkúszok. Mosolyognak. Én nem. Lekötnek. Kérdem féltek, hogy elszaladok? Nem válaszolnak. Altatnak. Jön a sebész. Még mindig viccelődik. Ez a századik műtét, egyszer már sikerülnie kell. Nevet. Jó neki. Kezd elmosódni a valóság. Kapok valami drogot. Alszom. Végre.
Felébredek. Beszéltem álmomban? Infúzió. Folyik ezerrel. Halvány emlékek. Alszom.
Reggel ébredek. Infúzió sehol. Reggeli? Nincs. Talán lesz ebéd.
Ebéd? Nincs majd vacsora.
Vacsora? Három szem keksz. Gyorsan befalom. Kinyalom a tányért. Morzsákra vadászom. A rohadt hangya. Engeded el! Korgó gyomorral alszom el.
Reggel van. Korán reggel. Egy nővér hoz valamit. Valami olajféle. Nincs jó szaga. Meg sem kóstolom. Előbb konzultálok az orvossal. Jön a vizit. Széklete van? Nincs, miből? Akkor ricinus. Ez itt? Az. Kérdem a dokit. Reggeli elött vagy után. Elötte. Jó. Felhajtom. Rossz íze van. Romlott méz cukor nélkül. A vizit mosolyog. Valamit tudnak, amit én még nem. Hatás? Egyelőre semmi. Jön a reggeli. 5 szem keksz. Hatás semmi. Fél óra. Jönnek a gázok. Talán a hímnuszt is el tudnám fingani, ha lenne hozzá kedvem. Jól érzem magam. A szobatársak nem. Jönnek a gázok. Opssssz... Ez nem gáz volt... futás.
Pár perc alatt kipattanok az ágyból. Rohanok a WC felé, útközben több lajhár és két csiga előz meg. Egyik kezem a jobb oldalamon, hogy ki ne follyanak a beleim. A másik kezem a seggemen, hogy ki ne follyon a... Úristen! Nehogy foglalt legyen a WC... akkor végem. Úristen! Hol a WC? Kérdezek. Folyosó végén balra, jobbra, egyenesen, balra, balra. Hűha, odaérek? Talán. Elértem. A folyosó végét. Esküdözök. Ki, mikor, miért igyon naponta öt liter ricinust. Odaérek. Benyitok. Szabad. Huuuuu... Ráülök. Ami a csövön kifér. Jön. Jön. Jön. Áprilistól a mozikban. Nem hagyja abba. Jön. Elég legyen már! Jön. Jóóó! Elállt. Fordulok jobbra. Semmi. Balra. Semmi. Hátra. Semmi. Az ajtó. Semmi. Plafon. Semmi. Utolsó esély. Szomszéd fülke. Semmi. HOL A WC PAPÍR? Nincs. Mi legyen? Az egész WC tele van. A fél seggem is. Kikémlelek. Senki. Akció! Lehúzom a WC-t. Letolt gatyával elevickélek a vizcsaphoz. Feltelepszem a mosdókagylóra. Lemosom, amit le kell. Most ne nyisson be senki. Sikerül félig meddig.
Szépen visszasétalok az ágyamba. Gondolom én. Félúton érzek valamit. Ne. Futás vissza. Útközben kérek WC papírt. Majd hozzák. Jólvan, mondom. Visszaülök. Jön. Jön. Abbamarad. Várok a papírra. Ráérek. Várok. Senki nem jön. Ismét csap. Lemosom. Sétálok vissza. Elérek az ágyamig. Visszafekszem.
Hozzák az ebédet. tíz szem keksz. Vacsora. Diétás. Öt szem keksz. Időnként versenyfutás a WC-re. Járókeretes bácsikák gyaláznak le. Hát igen. A technika. Papír nincs. Viszek zsepit. Rutinos versenyző vagyok. De még nem kell bedőlnöm ha kanyarodok.
Reggel vizit. Széklet van? Hajajjjj, sok is. Biztos? Biztos. De itt egy kis ricinus... NEM! Mosolyognak. Már értem.
Végre van időm szemlélődni a szobában. Betegtársak. Sorstársak. Csak én vagyok vakbéllel. Vicceket mesélnek. Röhögnek. Eltorzul arccal mosolygok. Közben a cérnák éppen megbeszélést tartanak, hogy kitartasanak-e.
Ebéd. Pár szem keksz. Vacsora. Valamilyen pép. Ránézésre bedarált kartonpapír két órán át főzve. Az íze egybevág a kinézetével. Azt mondják burgonyapüré. Ezek még nem láttak burgonyát. A püré sem. Ezek után legyen széklete az embernek.
Reggel kötéscsere. Gyönyörködöm a sebben. Az orvos is. A fájdalom is. Azt mondja szépen gyógyul. Mondom jó. Ebben maradunk. Mikor mehetek haza? Hamarosan. Jó. Good. Gut. Yee. Yeep.
Egy kis sztori [ Ducky Boy ]
Drága Szüleim!
Már 6 hónapja itt vagyok a főiskolán, és még nem írtam nektek. Nagyon szégyellem magam, de ígérem, hogy most mindent bepótolok! De mielőtt még folytatnám a levelet, kérlek üljetek le! Semmi esetre se olvassátok tovább a levelet állva! Már majdnem teljesen rendbe jöttek az égési sérüléseim, és a sokkot, amit az okozott, hogy ki kellett ugranom a 2. emeletről, szinte egészen kihevertem. Csak 2 hetet kellett a kórházban feküdnöm, már majdnem jól látok, és az a szörnyű hányás is csak egy héten egyszer jön rám. Mivel a tüzet én, okoztam, 1 milliót kell fizetnünk a főiskolának a károkért, de ez mind semmi, hiszen az a lényeg, hogy életben maradtam. Az volt a szerencsém, hogy a szemközt lakó férfi észrevette, mi történt, és kihívta a mentőket és a tűzoltókat. Ő volt, aki aztán meglátogatott a kórházban, és mivel, nem volt hova mennem (a szobám hamuvá égett), olyan kedves volt, hogy felajánlotta, lakjam vele. Egyszobás lakása van, de azért nagyon jól megvagyunk. Ő vagy kétszer olyan idős, mint én, de őrülten egymásba szerettünk, és össze szeretnénk házasodni. Még nem döntöttük el, hogy pontosan mikor, de még azelőtt megtartjuk az esküvőt, mielőtt túl feltünővé válik, hogy terhes vagyok. Bizony drága szüleim, anya leszek! Tudom, hogy alig várjátok már, hogy a kisbabákat (merthogy hármas ikrek lesznek) azzal a szeretettel fogjátok körülvenni, amivel engem is kiskoromban. Az egyetlen dolog, ami egy kicsit késlelteti az esküvőnket az egy fertőzés, amit a vőlegényem szedett össze valahol. Emiatt most megint kórházban vagyunk, mert persze én is elkaptam, de már sokkal jobban vagyunk az antibiotikumoknak köszönhetően, amit vénásan adnak nekünk. Az orvosok valami szifilisznek hívják a betegséget, azt hiszem. Tudom, hogy a férjemet tárt karokkal fogadjátok majd, és hamarosan olyan lesz majd, mint egy igazi családtag. Nagyon kedves ember, és bár nem végezte el a 8 általánost sem, rendkívül ambíciózus. Természetesen más vallású, mint m toleránsak vagytok, és így az sem fog titeket zavarni, hogy sötétebb a bőre, mint a miénk. Biztos vagyok benne, hogy legalább annyira fogjátok majd szeretni, mint én!! Mivel nagyjából a ti korotok béli, biztos nagyon jól kijöttök majd egymással, ha majd hazaköltözünk hozzátok a gyerekekkel (mert hát a mi lakásunk túl kicsi ennyi embernek). Az ő szülei is nagyon rendes emberek, azt hiszem, az apja valami híres kábítószercsempész Afrikában, ahonnan a jövendőbelim is származik .. Most, hogy már mindenről részletesen beszámoltam, azt hiszem itt az ideje, hogy bevalljam nektek, hogy nem égett le a lakásom, és így nekem kutya bajom, nem is voltam kórházban egy napot sem, nincs se vőlegényem, se szifiliszem, se semmilyen néger pasim. Az igazság az, hogy meghúztak analízisből meg makróból, és kettest kaptam informatikából, és csak azt szerettem volna tudatosítani bennetek, hogy vannak ennél a világon sokkal rosszabb dolgok is!
Sokszor Csókol Lányotok