Egy ortopéd szakorvos új rendelőbe költözött és az alkalmazottak segítettek átszállítani a berendezést. Az asszisztensnő a rendelőben lévő csontvázat berakta a saját autójába, és elindult vele át a városon. Az egyik kereszteződésben, a piros lámpánál várva észrevette, hogy a szomszéd sávból egy idősebb hölgy meghökkenve figyeli. A nővér kiszólt az ablakon:
- Tudja, az orvosi rendelőbe viszem...
Mire a néni megjegyezte:
- Attól tartok, kedvesem, hogy már elkésett vele.
A férfi lélek evolúciós folyamata:
14 éves voltam és abban reménykedtem, hogy egy napon nekem is lesz barátnőm...
16 éves koromban jártam egy lánnyal, de ebben a kapcsolatban nem volt semmi szenvedély. Úgy döntöttem, hogy életem hátralevő részét egy szenvedélyes nő mellett töltöm el...
A főiskolán rátaláltam egy szenvedéllyel teli lányra, de túl emocionálisnak bizonyult. Olyan volt, mint egy királynő egy jól megírt drámában: mindig csak sírt és öngyilkossággal fenyegetődzött.
Elhatároztam, hogy egy olyan nőre van szükségem, aki stabilitást nyújt nekem...
25 éves koromra találtam is egy kiegyensúlyozott hölgyet, de eléggé unalmas volt. Abszolút megbízható jellemként semmi sem hozta őt lázba. Az életem egy nagy pangássá vált, úgy gondoltam, hogy izgalomra van szükségem...
28 évesen találkoztam egy izgalmas nővel, de nem tudtam lépést tartani vele. Egyik dologból a másikba kapott, soha sem állapodott meg semmi mellett. Zabolátlanul művelt mindenfélét és mindenkivel flörtölt. Legalább annyiszor éreztem nyomorultnak magam, mint boldognak. Azt gondoltam, hogy egy ambíciózus hölgy jót fog nekem tenni...
31 éves koromban rátaláltam erre a nőre. Ő valóban a földön járt. Összeházasodtunk. Olyan ambiciózus volt, hogy elvált tőlem és mindenemet elvitte...
Most 40 éves vagyok és úgy érzem, lelkileg is érett férfivá váltam. Egészen egyszerűen egy olyan nőt keresek, akinek jó nagy mellei vannak...
A tűzoltók 1978-as sztrájkja alatt a brit hadsereg látta el a tűzoltási és egyéb feladatokat. Január 14-én London déli részéről egy öreg hölgy hívta őket, mivel a kedvenc macskája csapdába esett egy magas fa tetején. A katonák imponáló ügyességgel szedték le szegény állatot a fa tetejéről. A néni meginvitálta őket egy teára, amit a hős katonák el is fogadtak. Miután megitták teájukat, búcsút intettek és halálra gázolták a megmentett macskát.
Vasas meccs, Vass István Zoltán:
"A Vasas kapusa, Kakas dobja ki a labdát, amely Farkashoz kerül, aki jól passzol Nyúlhoz. (kis csönd) Kedves hallgatóink! Ha hozzáteszem, hogy a játékvezető Maczkó, akkor itt az egész állatkert!
A 80-as évek elején volt egy NDK-s korcsolyázónő, akit úgy hívtak:
Anett Poetsch (Pöccs).
Gyulai István még riporter volt. Idézet a közvetítésből:
"A kis Pöccs, hogy megnőtt tavaly óta!"
Egy-két éve egy unalmas kispest meccsen egy kisfiú teljesen váratlanul belekiabál a pálya szélén lévő mikrofonba:
"Én vagyok a király!", mire egy kis csönd, majd Hajdú B.: "A királyt hallottuk"
Nagyon jó történet, igaz hosszú de megéri elolvasni!!
Egy ismerősömnek (Árpi) volt egy autója. Szép volt, jó volt (Opel Senator 3.0), neki mégsem volt elég jó. Egy szép napon elhatározta, hogy dögösíteni kell. Elkezdődött a tuning. Először jöttek a szokásos dolgok: szélesebb felni, tök fekete fólia, brutál erősítő stb. Igenám, de ilyenje sokmindenkinek van, így nem lehet kitűnni a tömegből. Na, akkor jött az ötlet: ha Michael Knightnak van, akkor neki is kell, és ezzel elkezdődött KITT-hadművelet. Úgy kezdte, hogy a műszerfal összes szabad helyére kapcsolókat és LED-eket barkácsolt. Ezek nagy részének semmi funkciója nem volt, csakis (szerinte) jól nézett ki. Mások szerint inkább hasonlított Pirx kapitány valamelyik járgányára, de neki tetszett. A legjobb az volt benne, hogy volt 8 kapcsoló, ami sorba volt kötve a gyújtáskapcsolóval. Cselesen ezeket úgy építette be, hogy egy részüket megfordította, tehát az
autót csak egy bizonyos kapcsolóállásnál lehetett indítani. Ennek a lopásgátláson kívül az volt az értelme, hogy szerinte baromi imponáló volt, ahogy kapcsolgatott indulás előtt. "Tod, ahogy a helikopteren, az amcsi filmekben. Mégiscsak komolyabb így a gép, nem?"
Persze eltelt egy-két nap, amíg ezt az állást megtanulta. Addig úgy nézett ki egy inditás, hogy beült, az összes kapcsoló lefelé mutatott. Elkezdte vadul kapcsolgatni, és minden kombinációnál megpróbált indítózni. Minden indítas előtt jött a "Hopp, most megvan, most a jó" szöveg, de általában csak a 4-5-re találta el. Én már rég tudtam a helyes állást, de a marhája képtelen volt megjegyzeni. Persze nem segítettem neki, csak együttérzően bólogattam az anyósülésen. Egyszer megkérdeztem tőle, miért nem írja le. Azt mondta, azt elveszítheti, és akkor könnyen ellopják az autót. Elképzeltem, hogy valaki talál a parkolóban egy cetlit, hogy
"fel-fel-le-fel stb." , és felderül az arca, hogy "Aha, megvan a Senator kódja, elő a pajszert."
Aztán persze szépen lassan megtanulta a kódot, és egy idő után már kezdett unalmas lenni a dolog, ezért újabb furfangos eszközök kellettek. Ekkor jött (őt idézve) "a behatolási és eltulajdonítási kísérletet megakadályozó kompúteres (így, k-val, hosszú ú-val ejtve) rendszer". Én itt már nem akartam beülni mellé, mert tudtam, hogy nem fogom megállni röhögés nélkül. De a hosszas unszolásra ("Nézzed má meg, hogy mit bír a gépsárkány, me ilyet még nem láttá, öcsém") beültem. Az újabb okosság nem volt más, mint egy lepukkant 486-os laptop, amit ráapplikált a riasztóra, egy aktív hangszóró az anyosülés lábterében, plusz valahol hátul egy mágnes egy reed-relével. A hangszóró azért kellett, mert riasztáskor a laptop mindenféle okosságot mondott. Árpi úgy képzelte, hogy ha el is lopják az autót, a riasztó megszólal, és a tolvaj megijed a hangtól, ami ilyeneket mond: "Tolvaj!", "Az autó 15 másodpercen belül leáll!", "A rendszer értesíti a rendőrséget." stb. A mágnes a reed-relével kapcsolta a laptop áramellátását. A baj az volt, hogy úgy
volt megoldva, hogy csak saccra lehetett tudni, hova kell tenni a
mágnest a csomagtartóban, nem volt megjelölve a helye. A másik gond az
volt, hogy akivel íratta a programot, az csak Windowsra tudta megírni,
úgyhogy innentől kezdve így nézett ki az indulás: Árpi körberohant kétszer az autó körül, ellenőrizve, hogy nincs behatolási nyom, távirányítóval kinyitotta az ajtókat, nekem be kellett ülnöm, mert ő elhelyezte a csomagtartóban a mágnest, "Ne haragudj, de ezt még neked sem mutatom meg.", előre jött, beállította a kapcsolókat, indítózott, fülelt, hogy bootol-e a laptop, káromkodott, hátrament, igazított a mágnesen, vissza előre, fülelés, laptop bootol. Iyenkor ülni kellett még egy ideig, mert a Windows még nem indult el, és ha a program nem álló autónál indult el, megszakította a gyújtást. Mivel csak saccra tudtuk, mennyi ideig tart, ücsörögtünk pár percet. Ekkor összegerjedt az autó hifije az aktív hagszóróval, ami borzalmas hangon visított. Elkezdett gyűlni a tömeg a parkolóban (én meg próbáltam úgy tenni, mint akinek semmi köze az egészhez).
Látszott rajtuk, hogy rendszeres nézői a mulatságnak, mert volt, aki rutinosan egyből a mászókára ment fel, hogy lásson a többiek feje felett. Ekkor jött az, hogy elkezdett vonyítani a riasztó, és a hangszóró a lábamnál megszólalt olyan hangon, mint egy vízbefojtott Sokol rádió: "Tolvaj!", "A motor le fog állni." stb. Kezdtek röhögni az emberek (én még kisebbre húztam össze magam). Ő pedig üvölt: "Gerjed, bmeg, összegerjed, k. riasztó, k. laptop, k. programozó!" Itt jött még egy fél perces k-s felsorolás, ordítva természetesen, és a programozó meg az egész mindenség lovakkal és
felmenőkkel történő közösülésére biztatása. Fontolgattam a menekülés lehetőségét, de már túl sokan álltak körülöttünk, és nem voltam benne
biztos, hogy át tudom törni a bámészkodók gyűrűjét. Ő hozzáfogott, hogy gyújtás kikapcsolása, motorháztető felnyitása, laptop lehúzása a riasztóról, riasztó kikapcsolása kulccsal, fenyegető "f**ztnéze?" a tömegnek, matatás a motortérben, csatlakozók pöcögtetése, "Nenyújjáhozzá, öcsisajt!" a közelebb merészkedő kisgyereknek, motorháztető le, beülés, indítózás, várakozás a bootra, szokásos visítás, szerencsére most nem riaszt, indulhatunk. Persze padlógáz, visít a gumi, a tömeg szétrebben, és mi "kottonájdzsó" torzítva, műszerfalrezegtetve üvöltő hangjaira otthagyjuk a parkolóban a tömeget. Főhősünk boldogan húzza ki magát az ülésben, és büszkeségtől sugárzó arccal csak ennyit kérdez: "Na?"
Elgondolkodom, mit is mondhatnék. Például megkérdezhetném, hogy mi van, ha a tolvaj nem rakja helyére a mágnest, és akkor a laptop nem indul el, nem tiltja le a gyújtást, nem óbégat, mint a haldokló rinocérosz, és úgy általában, simán el lehet lopni az autót. Vagy megpendíthetném, hogy a sok szar árából vehetett volna egy rendes riasztót is, de nem szólalok meg, mert az ember úgyis hiába magyarázza egy apának, hogy kockafejű a gyereke, az akkor sem érti meg, ha megáll a sör a kölyök fején...
Thx for [Louis]
James McNeil Whistler festő egyszer megmutatta egy frissen elkészült alkotását Mark Twainnek. Az író alaposan szemügyre vette a festményt, megvizsgálta minden szögből, Whistler pedig türelmesen várta a véleményét. Twain közel hajolt a képhez, tett egy törlő mozdulatot a kezével és azt mondta:
- Ha neked lennék, én eltávolítanám ezt a felhőt innen.
Mire a festő:
- Vigyázz, még nem száradt meg a festék!
- Semmi baj, kesztyűben vagyok.