Érdekességek

Igaz történetek:

- Az Exxon Valdez olajtársaság tartályhajójának alaszkai katasztrófája során veszélybe kerültek a védett fókák. A cég állta a rehabilitáció költségeit, amelyek állatonként 80 000 dollárt kóstoltak. Egy különleges ceremónia keretében engedték vissza a legveszélyeztetetteb fókafaj két megmentett példányát a tengerbe, amelyet a jelenlevők lelkes tapsa kísért. 60 másodperccel később mindkét fókát felfalta egy arra járó kardszárnyú delfin...

- Egy pszichológus hallgató hölgy New Yorkban, egy ácsnál bérelt lakást. Állandóal szekálta szegény fickót, és a reakcióit figyelte, hogy ezzel is segítse a tananyag gyakorlati kipróbálását. Néhány hét szurkálódás után az ács megelégelte és egy baltával olyan sérüléseket okozott a lánynak, hogy az szellemileg maradandó sérüléseket szenvedett.

- 1992-ben a Los Angeles-i Frank Perkins megpróbálta megdönteni a zászlórúdon üldögélés világrekordját. Sajnos az influenza 8 órával a 400 napos addigi rekord megdöntése előtt a földre kényszerítette. Mikor hazament, azt tapasztalta, hogy a szponzora csődbe jutott, a barátnője elhagyta, sőt még a telefont és a villanyt is kikapcsolták.

- Egy nő, mikor hazaért, azt látta, hogy a férje a konyhában egy derekára tekeredett villanydrótnak látszó dologgal küzd, miközben furcsán rángatózik. A feleség pánikba esett, és hogy férjét kiszabadítsa a halálos áramütés alól, egy keze ügyébe akadó dologgal fellökte a férfit, két helyen eltörve annak karját. Hogy mi történt valójában? A férj a walkman-jén éppen a kedvenc zenéjére táncolt.

- Két állatvédő Bonnban (Németország) elment tüntetni a szerencsétlen disznók vágóhídra küldése ellen, amikor a közel 2000 állat pánikba esett, és a kerítést áttörve eszeveszett menekülésbe kezdett, halálra gázolván a két szerencsétlen állatbarátot.

- Egy iraki terrorista, bizonyos Khay Rahnajet nem fizetett elég postai díjat a levélbombájára, amit a posta "vissza a feladónak" jelzéssel visszaküldött neki. Rahnajet nem ismerte fel saját levélbombáját, így kinyitotta azt, ami darabokra tépte.

Ezeket is látnod kell!

Kommentek

Címkék