Égő sztori

Épp Fernandezzel voltunk az egyik local szórakozóhelyen, amikor "előkerült" a sztori. Akkor annyira tetszett, hogy rögtön tudtam, meg fogom osztani veletek. Íme:

Történt valamikor nyáron, hogy néhány srác (pontosan három) sátorozott valahol egy kempingben. Eljött az este és szokásukhoz híven kicsit becsiccsantottak. (úgy látom ez a jó szokás mindenfelé népszerű!) Az
eloszlás azonban nem volt megfelelő, mert az egyik ürge kegyetlenül benyalt, míg a másik kettő "csak úgy alaposan". Nos, hamarosan eljött az alvás ideje. Bementek a sátorba (illetve az illuminált tagot bevitték), de hamarosan rájöttek, hogy ez így bizony nem lesz jó, mert túlságosan magán kívül volt. Féltek, hogy összerókázza az egész sátrat. Elhatározták, hogy kirakják a sátoron kívülre, ott nyugodtan alhat. (Természetesen a tag nem volt magánál!) Oké, meg is történt, kirakták a bejárat elé és lefeküdtek.
Telt múlt az idő és éjjel arra riadnak, hogy valaki pitiszkál a sátor körül. Figyelnek, majd egyszer látják, hogy egy idegen kéz húzza lefelé a cipzárat a bejáraton. Hamarosan behajolt öreg barátjuk és annak rendje módja szerint berókázott a sátorba.... (megjegyzés: a tag magán kívül felkelt az ingerre. Mivel azt hitte, hogy a sátorban van ezért lehúzta a cipzárt és "kirókázott". Hát nem semmi!)

Ezeket is látnod kell!

Kommentek

Címkék